Élet-Stílus

Kártérítést kapott a nő, akit azért rúgtak ki, mert tűzriadó alatt felvette a kabátját

ADRIAN DENNIS / AFP
ADRIAN DENNIS / AFP
Natalia Dudenko üzletvezetőként dolgozott a Costa kávézólánc egyik kávézójában, a skóciai Edinburghben. A 35 éves nőt azért rúgták a főnökei, mert szerintük rosszul teljesített egy tűzriadó alkalmával, és ezzel veszélybe sodorta a vendégeket és a munkatársait. Dudenko beperelte a céget és több mint 14 ezer font (közel 6 millió forint) kártérítést nyert a bíróságon.

Natalia Dudenko munkahelyének tűzriasztója 2019. november 23-án, néhány perccel délután három óra után szólalt meg. Az üzletvezető az előírásoknak megfelelően azonnal megkezdte a kávézó evakuálását – írja a Mirror című brit bulvárlap.

A karácsony előtti szombaton az üzlet zsúfolásig tele volt, Dudenkónak mégis sikerült közel hat perc alatt kiüríteni a kávézót. Legutoljára ő távozott, de mivel odakint esett, és hideg volt, magára vette a kabátját. Ugyanígy tettek a kollégái is.

Később kiderült, hogy a riasztás téves volt. Miután Dudenko beszámolt a főnökeinek a történtekről, mégis kirúgták, mert szerintük a kiürítés szervezetlenül és lassan zajlott. Az egyik legfontosabb érvük az volt, hogy az üzletvezető magával vitte a kabátját.

Dudenko arra hivatkozott, hogy ő ugyanazon a tűzvédelmi képzésen vett részt, mint az összes kollégája, akik szintén magukkal vitték a kabátjaikat, mégis csak az ő esetében voltak az ügynek következményei, a céget azonban ez nem érdekelte.

A nő nem nyugodott bele a döntésbe és bírósághoz fordult. A bíróság szerint aránytalan volt Dudenkót a tűzriadó során felkapott kabátja miatt kirúgni, ezért 14,400 font kártérítést ítéltek meg neki.

A volt üzletvezető a kirúgása óta férjhez ment, jelenleg nem dolgozik, a kilenc hónapos kislányával otthon van. Attól tart, hogy nehezen fog tudni hasonló munkakörben részmunkaidős állást találni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik