Élet-Stílus

Mindenki a brit férfin nevet, akinek annyira jólesett az első söre az újranyitás után

Twitter / Josh Evans
Twitter / Josh Evans
Hosszú hónapok után először nyithattak ki a brit kocsmák kerthelyiségei április 12-én. Már az első napon tömegek akarták kiélvezni a visszanyert szabadság ízét.

Míg Magyarországon a jól haladó oltási program ellenére is még bőven a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán tartunk, addig Nagy Britannia lassan kezdi elhinni, hogy végleg maga mögött tudhatja a pandémiát. Április 12-től, az óvatos újranyitás részeként, hosszú hónapok után először fogadhattak vendégeket a kocsmák, igaz, egyelőre csak kerthelyiségekben.

A britek már az első percektől igyekeztek maradéktalanul kiélvezni a visszanyert szabadságuk édes ízét. Így volt ezzel az a férfi is, aki a BBC egyik nyitásról forgatott riportjában tűnt fel – írja a LadBible című brit bulvárportál.

Az idős úr áhítattal kortyol bele az italába, majd azt mondja:

Csodálatos, erre igazán megérte várni!

Csakhogy az idős férfi egyedül ült, és üveges sört, ráadásul Coronát ivott, amit a járvány kitörése óta bármikor megtehetett. Mi mindenesetre így is irigyeljük kicsit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik