Élet-Stílus

Az utolsó pillanatban kapta fel kisfiát a háznak tolató autó elől

Durva pillanatokat rögzítettek a kamerák Szentpéterváron.

Tragédiával is végződhetett volna az a jelenet, amit az utcai kamerák rögzítettek a minap Szentpéterváron.

Április 12-én a déli órákban történt a baleset: egy Volvo tolatni kezdett, nekiment egy Vokswagennek, majd – még mindig tolatva – áthajtott az út túloldalára, egy vaskorláton keresztül átment egy füves részen, majd belecsapódott egy ház oldalába.

A háznál álló apa az utolsó pillanatban kapta fel a fiát, ha másodpercekkel később cselekszik, az autó áthajt a gyerekén.

A videót feltöltötték a VKontakte oldalra, a bejegyzés kommentelői közt pedig megjelent a sofőr lánya is, aki azt írta: épp az autóhoz tartott, amit az anyja vezetett, a hátsó ülésen pedig a kisfia (tehát a sofőr unokája) ült. A nő azt írja, még nem tudni, mi történt, de az autó vezetője nem zárja ki, hogy valamit nem úgy csinált, ahogy kellett volna, de műszaki hiba is közrejátszhatott. Mindenesetre a kár okozóiként a házban keletkezett károkat megtérítik.

Szerencsére a balesetben senki sem sérült meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik