Élet-Stílus

„Hazug, hűtlen seggfej” – a megcsalt barátnő átírta expárja önéletrajzát

Így küldte el a férfi.

Nem jósolunk a következő időszakra jelentős sikereket a munkaerőpiacon Justin Kinghamnek.

A Leamington Spa településen élő 30 éves fiatalember egy utolsó átnézés nélkül küldte el önéletrajzát jó néhány helyre; ami – mint utóbb kiderült – súlyos hibának bizonyult. A (már csak ex)barátnője ugyanis kicsit belejavított a CV-be.

A megcsalt lány többi között a következő információkkal színesítette volt párja életrajzát:

  • a bemutatkozáshoz odabiggyesztette, hogy hazug, hűtlen seggfej,
  • a végzettséghez beírta, hogy az Ital és Drogok Egyetemén bachelor fokozatot szerzett alkoholfogyasztás terén
  • és a hobbikból kiderült az is, hogy szeret lefeküdni kokainistákkal, akik feltehetően nemi betegek.

Az egészre úgy derült fény, hogy Justint felhívta egy potenciális munkaadó (bár ez esetben talán a potenciális nem túl jó szó), és rákérdezett ezekre a fura részletekre.

Apró szépséghiba, hogy addigra már nagyjából 30 helyen látták az önéletrajzot.

A Sun brit bulvárlapnak Kingham exének egy ismerőse nyilatkozott, aki elmondta: a srác februárban elhagyta a lányt, aki ezek után viccesnek gondolta ezt a kis bosszút. Megszólalt maga Justin Kingham is, aki szerint el kell ismerni: zseniális húzás volt ez a lánytól.

 

 

Kapcsolódó
Sablont használt az önéletrajz elkészítéséhez, de nagy hibát követett el
Így kell a leghumorosabban megpályázni egy állást.
Kihirdette harminc fős bő keretét Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kaőitánya. Ki kerülhetett volna be? Ki maradt ki, aki meglepetésnek számít? Mi a helyzet Dzsudzsák Balázzsal, akit sokan újra a csapatban akartak látni? Ezt a kérdést jártuk körül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.