Élet-Stílus

50 órán át volt élve eltemetve az egyik legnépszerűbb youtuber

Hogy üss el több mint két napot, ha unatkozol a haverjaiddal?

MrBeast, azaz Jimmy Donaldson több mint két napot töltött egy plexi koporsóban a föld alatt, hogy szórakoztassa 53 millió követőjét – na meg másokat. Pár nap alatt már látták is a videót 51 millióan, szóval a terve valószínűleg bevált, bár egyébként is elég jól választhat témát, nem véletlen keres 22 évesen egyes számítások szerint 16 millió dollárt, azaz 5 milliárd forintot.

Az élve temetésről 12 perces videó készült, ebben beszámol MrBeast olyan fontos dolgokról, mint hogy hogyan pisil, és hogy a kihívás alatt próbál nem kakilni.

Még 30 óra van hátra, amikor azon siránkozik, hogy szeretne már megmozdulni, de nem tud. A barátaival abban egyeztek meg, hogy ha idő előtt feladja, akkor elektrosokkolóval rálőhetnek, a golyóira. (Így szerez az ember több mint 50 millió követőt, meg azzal, hogy az új követők között kisorsolnak 10 ezer dollárt.)

Az első nap végére a youtubernek már nagyon fáj a dereka, klausztrofóbiás, unatkozik, és nem tudja elviselni a saját szagát. Közben a haverjai sem bírták nélküle, egy órán át ástak, hogy egy üzenetet közöljenek a MrBeast-tel: pénisz.

De ez inspirálóan hatott rá, nem akarta, hogy megbüntessék, így kibírt végül több mint 50 órát, mert időbe tellett, míg ki is ásták.

Kihantolása kissé szappanoperásra sikerült, úgy értve, hogy eléggé drámai volt a reakciója, de hát lehet, mindenkiből ezt hozná elő 50 óra a föld alatt. Mindenesetre a videó egy korábbi pontján az egyik haverja megjegyzi, hogy nem is tudja, kinek a rosszabb, ő egy autóban volt kénytelen ülve aludni, míg MrBeast fekve aludhatott (felmerül még, hogy az egy másik haverja mennyi ruhát vitt magával, mert vagy hatszor átöltözik a két nap alatt).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik