Élet-Stílus

Videón, ahogy rendőrök ébresztik a betörés közben elaludt férfit

YouTube / เรื่องเล่าเช้านี้
YouTube / เรื่องเล่าเช้านี้
A thaiföldi férfi nem csak elszundított, ráadásul mindezt sikerült egy rendőr házában elkövetnie.

Egy fiatal thaiföldi bűnöző örök életére megtanulta, hogy ne dőljön le aludni betörés közben, miután pontosan ezt tette, és utána arra ébredt, hogy a lakás teli van rendőrökkel. De nem csak ezt az egy hibát követte el. A 22 éves férfinak ugyanis sikerült egy rendőr lakását kinéznie magának.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a betörő hajnali két órakor tört be a lakásba, és ekkor már nagyon kimerült volt, hiszen az egész estét azzal töltötte, hogy megfelelő célpontot találjon magának. Ezért úgy döntött, hogy rövid időre ledől a tulajdonos lányának szobájába, és még a légkondicionálót is bekapcsolta, hogy igazán pihentető legyen a gyors alvás.

Ez lett a veszte. A hűvös szobában jóval mélyebb álomba merült, mint szeretett volna, és amikor a lakástulajdonos rendőr felébredt, rögtön felfigyelt a légkondicionáló hangjára. Amikor pedig benézett lánya szobájába, meglepve látta, hogy egy számára ismeretlen férfi fekszik az ágyban, kényelmesen betakarózva.

A rendőr gyorsan erősítést hívott, és a betörő végül már csak akkor ébredt fel, amikor a lakás teli volt rendőrökkel, akik videóra vették ébredését és letartóztatását.

Hasonló eset Magyarországon is előfordult már:

Kapcsolódó
betoro(960x640).jpg (Array)
A hevesi tolvaj, akinek sikerült kisurranás közben elaludnia az ajtóban
A háziak úgy találtak rá, hogy a teste a garázsban volt, a feje pedig kilógott a felfeszített ajtón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik