Élet-Stílus

Oláh Gergő lelke már nem bírná a közmunkát

MTI Fotó: Mohai Balázs
MTI Fotó: Mohai Balázs
Ha szakadna a kötél, vállalkozást indítana.

A Borsnak adott interjút Oláh Gergő énekes, aki elmondta, nehéz a zenészeknek a pandémia időszaka, ugyanis valahonnan pénzt kell előteremteniük. Ő annyiból szerencsés helyzetben van, hogy éneket tanít, dalokat ír másoknak, de közmunkásnak biztosan nem menne vissza, ha úgy hozná az élet.

Én is dolgoztam közmunkásként, de a cél mindig ott lebegett a szemem előtt, hogy a tehetségemmel szeretnék elérni dolgokat, nem pedig beletörődni az akkori élethelyzetbe. Nem is vállalnám már be, nem bírná el a lelkem és a szívem azt az életformát. Isten kiemelt abból és egyre jobbat fog adni és én is mindent megteszek érte, hogy ne essünk vissza. Csak olyasmivel szeretnék már foglalkozni, amit a lelkem is elvisel, és amiben jól érzem magam. De vannak vészforgatókönyvek is a fejemben egy saját vállalkozás képében. Eljött az idő, hogy több lábon álljunk, ami egy izgalmas időszak lesz. Zenével erre az évre azonban már nem merek tervezni ebben a bizonytalan helyzetben, de azért remélem, sok koncert lesz, mert nagyon várom, hogy színpadra állhassak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik