LifeTV
Élet-Stílus

Egy magazin 5 millió forintot fizetett volna, hogy Gáspár Zsolti megmutassa a feleségét

De nem fogadták el az összeget.

Gáspár Zsolti volt az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor legutóbbi vendége, ahol többek között arról a halálos kimenetelű gázolásról is beszélt, amit ő okozott több mint két évtizeddel ezelőtt.

Kapcsolódó

Valamint az is kiderült, hogy Gáspár felesége abszolút nem díjazza a médiafelhajtást, neki az sem tetszett kimondottan, hogy férje eljött Hajdú Péterhez. Sőt, egy magazin évekkel ezelőtt igen komoly összeget ajánlott nekik azért, ha a feleség arccal is bemutatkozik a nagyközönség előtt.

Én eladó vagyok, de a családom nem. Volt olyan, hogy egy nagyon népszerű magazin lejött hozzám, mondta a befolyásos úriember, hogy kerüljön elő a feleségem, és ezt most komolyan mondom, Péter: ötmillió forint. Feleségem adott nekik kávét, és azt mondta: őt nem szabad eladni, nekem kötelességem ezt az összeget megkeresni, de nem vele. Ő azt se díjazza, hogy én itt ülök. Nem szeretik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.