Élet-Stílus

Meztelenül húztak ki a csatornából egy három hete eltűnt nőt

Dleray Beach Fire Rescue
Dleray Beach Fire Rescue

Kedd reggel, helyi idő szerint 9 órakor egy nő kiabálásokat hallott a Miamitól északra található Dleray Beach városának egyik kereszteződésében, ahol leparkolt, míg telefonján egy üzenetet írt. Legnagyobb meglepetésére kiderült, hogy segélykiáltások az esővíz elvezetésére szolgáló csatornából jönnek.

Amikor benézett a csatornanyílásba, egy nő látott odalent. Nem volt rajta ruha és torzonborz volt, teli levelekkel

– mondta el a város tűzoltóságának szóvivője a CBS Miami televízió híradójának.

Dani Moschella az NBC Miami híradójának hozzátette:

A tűzoltók sokszor mennek le a csatornákba. Kiskacsákat, kiscicákat és kutyakölyköket mentük, és ez az első alkalom, amikor egy embert találtunk odalent.

A nő a kimentése után elmondta, nem tudja, hogy pontosan mennyi ideig volt lent a csatornában, de „napok vagy akár hetek is lehetnek”.

Másnap kiderült, hogy a 43 éves Lydnsey Kennedy három héten át bolyongott a város csatornarendszerében.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a nő barátja még március 3-án jelentette be a nő eltűnését a rendőrségen. Kennedy a megtalálása után elmondta, hogy úszni ment, amikor a víz egy sekélyebb részén talált egy ajtót, ami egy alagútra nyílt.

Úgy gondolta, hogy bemegy, és megnézi hova vezet. Majd egy újabb és újabb alagútba jutott, és egy idő után rájött, hogy eltévedt. A nő a rendőrségnek azt mondta, egy idő után talált egy csatornanyílást, ahonnan fény jutott le a csatornába, és ott várt, hogy valaki végre meghallja kiáltásait. Barátja háza, ahonnan eltűnt, nagyjából öt kilométerre van onnan, ahol megtalálták.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a nő hogyan volt képes három héten át életben maradni a csatornarendszerben, ahol állítása szerint talált egy üveg gyömbért és azt itta. A rendőrség közlése szerint elvileg lehetséges, hogy valaki túléljen ennyi időt a csatornában, de szkeptikusak a nő történetével kapcsolatban. Ted White rendőrségi szóvivő a WPTV floridai televízió híradójának kijelentette:

Nehezen tudjuk elhinni, hogy ilyen sok időt töltött odalent. Ételre és italra volt szüksége, szóval valami nem stimmel.

A rendőrség mindenesetre nem gondolja, hogy bármilyen bűncselekmény történt volna. A nőt kórházba szállították, de már haza is engedték, hogy otthon lábadozzon.

A nő anyja a rendőrségi jelentés szerint elmondta, hogy lánya rendszeresen „furcsa dolgokat csinál”, és jellemző rá, hogy „rossz döntéseket hoz”, amikor be van drogozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik