Élet-Stílus

Chrissy Teigen tíz év után törölte magát Twitterről

Charles Sykes / Bravo / NBCU Photo Bank/NBCUniversal / Getty Images
Charles Sykes / Bravo / NBCU Photo Bank/NBCUniversal / Getty Images
Pedig kevés jobb Twitter-kontent létezett az övénél.

Chrissy Teigen nevét mostmár hiába írja be a Twitter keresőjébe, ugyanis úgy döntött, végleg megszabadul a profiljától. Chrissy Teigen az utóbbi időben leginkább az online jelenléte, azon belül is kifejezetten a Twitter-fiókja miatt volt híres, ugyanis ő volt az a híresség, aki napi több tucatszor legalább bejelentkezett, folyamatos interakcióban volt a követőivel és állandóan poénkodott a platformon. A minap egy hosszú szöveggel búcsúzott a több mint tízmillió követőjétől, a döntését azzal magyarázta, hogy úgy érzi, a platform nem ad semmilyen pozitív töltetet az életében.

Tíz éve ti jelentitek nekem a világot. Őszintén nagyon sokkal tartozom ennek a kis világnak, amit megteremtettünk együtt. Sokatokat komolyan a barátomnak tartalak. De eljött a búcsú ideje, ugyanis már nem érzem, hogy pozitívan hatna rám, sokkal inkább negatívan, ezért úgy gondolom, hogy most jött el az ideje, hogy pontot tegyek egy korszak végére

– mondja, majd tovább azt fejtegeti, mennyire nehézen ment, hogy megtanulja kizárni az irányába érkező gonosz kommenteket, de másokat is arra bátorít, hogy ne engedjék, hogy lehúzza őket a negatív kritika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik