Élet-Stílus

Hat válás, tíz gyerek, számtalan megcsalás – így néz ki a Kardashian lányok szerelmi élete 

A Kardashian-Jenner nővéreknél nem ritka, hogy pár hónap után házasságot kötnek aktuális párjaikkal – az már kevésbé, hogy sokáig együtt is maradnak. A válások számát nézve Kim Kardashian a csúcstartó (most adta be harmadszor a válási papírokat), a legtöbb sztárral pedig féltestvérét, Kendall Jennert boronálták össze.

Kourtney Kardashian

Kezdjük a legidősebb Kardashian testvérrel, aki Kimnél csak egy évvel idősebb. Kourtney Kardashian első komoly kapcsolata 2006-ban alakult Scott Disickkel, a románcukat szinte teljes egészében nyomon lehet követni a családi reality-ben. 2009-ben született meg első gyerekük, Mason, majd őt követte 2012-ben Penelope, aztán 2014-ben Reign. Egy évvel később szakítottak, mivel Kardashian rajtakapta Disicket, ahogy volt barátnőjével bulizik egy yachton. A szakítást követően a három gyerek miatt kénytelenek voltak jóban maradni, azóta is közösen nevelik őket. Disick azóta is fontos szerepet tölt be a Kardashian családban.

Denise Truscello / WireImage / Getty Images Kourtney Kardashian és Scott Disick

Kourtney Kardashiannak ezután állítólag rövid ideig volt egy kalandja Justin Bieberrel, majd egy évre rá a párizsi divathéten megismerte a modell Younes Bendjimát, akivel két évig egy párt alkottak. 2021 januárjában az Us magazin szerint Kardashian a Blink 182 dobosával, a kitetovált Travis Barkerrel jár. A magazin szerint évek óta jó barátságot ápolnak, az utóbbi időben viszont a barátság átalakult szerelemmé.

Kim Kardashian

Kim a leghíresebb Kardashian, egyben ő az, aki leginkább a nyilvánosság előtt éli az életét, a jelenleg zajló válásán kívül nem igazán van olyan momentuma az életének, amit nem oszt meg a követőivel. Emiatt szépen vissza is lehet vezetni, hogy kikkel randizott az elmúlt években, de még azt is, hogy kivel vesztette el a szüzességét. Kardashian Oprah műsorában mesélt az első barátjáról, aki Michael Jackson unokaöccse, TJ Jackson volt. 1995-ben jöttek össze, négy évig jártak. Egy év után vele vesztette el szüzességét a tizennegyedik születésnapján az énekes Neverland nevű birtokán.

A következő kapcsolata 2000-ben kezdődött, amikor összejött a nála tíz évvel idősebb zenei producerrel, Damon Thomasszal, akivel még ugyanebben az évben gyorsan házasságot kötöttek. Kardashian ekkor tizenkilenc éves volt. A kapcsolat hamar pokollá változott Kardashian számára, miután Thomas többször megütötte, folyamatos ellenőrzés alatt tartotta, és megpróbálta elidegeníteni a családjától. Kim Kardashian később egy nyilvánosságra került válási dokumentumban részletezte, hogyan bántalmazta fizikailag és érzelmileg a férje. Engedély nélkül például nem csinálhatott semmit, nem találkozhatott a barátival, nem telefonálhatott. Thomas különböző szépészeti beavatkozásokra és zsírleszívásra kényszerítette. A válást végül Thomas kezdeményezte 2003-ban azzal az indokkal, hogy Kardashian mindezt csak kitalálta, mert így akart híres lenni, és minél több pénzt legombolni róla.

Kardashian következő kapcsolata sem sokkal vidámabb történet, egy Ray-J nevű férfival jött össze, akiről elég annyit tudni, hogy ő volt a felelős azért a videófelvételért, amin Kardashiannal szexelt, és ami később nyilvánosságra került. A pár 2005-ben ismerkedett meg, és nagyjából 2007-ig se veled, se nélküled kapcsolatban voltak. 2007-ben szakítottak, miután Ray-J eladta a szexvideójukat a Vivid Entertainment nevű, pornográfiával foglalkozó produkciós cégnek egymillió dollárért (akkori árfolyamon is több száz millió forintért). Szintén 2007-ben indult el a család reality műsora, a Keeping Up With The Kardashians, sokak szerint ez nem lett volna lehetséges a felvétel nélkül, ami végső soron meghozta a hírnevet Kardashian számára.

Paul Drinkwater / NBC / NBCU Photo Bank / Getty Images Kim Kardashian és Kris Humphries

2006-tól kezdve a következő pár évben része volt pár futó kalandban, randizott például Jessica Simpson és Mariah Carey exeivel, hírbe hozták Cristiano Ronaldóval, de még Justin Bieberrel is. Utóbbi csak azért problémás, mert 2010-ben Kardashian 29 éves volt, az énekes viszont mindössze 16. Ismerkedett Halle Berry exével, de ugyanebben az évben jött össze Kris Humphries-zal, akivel mindössze 72 napig voltak házasok. Öt hónapig randiztak, mielőtt jött az eljegyzés és a házasság. Az esküvőjük húszmillió dollárba került, és négy külön epizódot szentelt neki az E! csatorna, amin a műsoruk is futott. Kardashian később egy interjúban elmondta, hogy azért sürgette az esküvőt annak ellenére, hogy úgy érezte, nem jó döntés, mert nyomasztotta, hogy betöltötte a harmincat.

Ugorjunk egy kicsit az időben: 2012-ben járunk, Kardashian és Kanye West egyre közelebb kerülnek egymáshoz – a rappert egyébként még 2004-ben ismerte meg. A kapcsolatuk akkor lett hivatalos, amikor Kanye West Cold című számában szerelmet vallott Kardashiannak. Egy évvel később megszületett első gyerekük, North, ezután pár évente jöttek a babák, 2015-ben Saint, 2018-ban Chicago, 2019-ben pedig Psalm West. Kanye West pedig tavaly ámokfutásba kezdett, ami egy bejelentéssel kezdődött, hogy indul az amerikai elnökválasztáson, de a Twitter-oldalán is hagyott egy-két érdekes posztot, például, hogy Kris Jenner az ördög, és felesége be akarja zárni őt. Egy fellépésén elmesélte, hogy első gyereküket, North-ot felesége először el akarta vetetni. A TMZ szerint már hivatalos, hogy Kardashian beadta a válópert.

Khloé Kardashian

Khloé Kardashian első hosszú kapcsolata 2009-ben kezdődött amikor összejött a profi kosárlabdázó Lamar Odommal. Ugyanebben az évben összeházasodtak, a kapcsolatuk egészen 2013-ig tartott. A szakításuk oka, hogy a sportoló hűtlen volt. Jogilag viszont csak 2016-ban váltak el, mert Odom nehéz időszakot élt át, majdnem meghalt drogtúladagolásban. A felépülésében Kardashian is segített.

Ezután a rapper French Montanával jött össze 2013-ban, egy évig voltak együtt. A kapcsolatukat nyilvánosan kezelték, még közös képek is készültek róluk. A következő hosszabb ideig tartó kapcsolata 2015-ben alakult ki a szintén kosaras James Hardennel, akivel egy évig jártak.

Jerritt Clark / Getty Images for Klutch Sports Group Tristan Thompson és Khloe Kardashian

2016-ban összejött az NBA-játékos Tristan Thompsonnal, egy évvel később már közös gyereküket várták, True Thompsont, aki 2018-ban született meg. Kicsivel a szülés előtt Thompson címlapokra került, hogy megcsalta Kardashiant, ennek ellenére nem volt szó arról, hogy szakítanak. Egy évre rá viszont Thompson és Kylie Jenner legjobb barátnője, Jordyn Woods egymásra találtak egy bulin, amiből óriási balhé keletkezett. Kardashian és Woods hosszú internetes hadjáratba kezdett egymás ellen, majd az egész család kiiktatta Woodsot és Thompsont az életükből.

2020-ban együtt töltötték a karantént, Kardashian úgy véleményezte a kapcsolatukat, hogy minden rendben van, viszont nem egyértelműsítette, hogy egy párt alkotnak-e. Az év végén Thompson átigazolt a Boston Celticshez, viszont Kardashian és gyerekük nem költözött Bostonba a kosaras kedvéért.

Rob Kardashian

A reality első évadában végig lehetett követni a legkevésbé híres Kardashian testvér, Rob kapcsolatát Adrienne Bailonnal, akivel két évig jártak. A kapcsolatuk azonban nem bírta el a sorozat egyre növekvő népszerűségét, Bailon nem tudta kezelni a hírnévvel járó stresszt, ezért végül szakítottak.

Rob Kardashian 2011-ben Rita Orával jött össze, akivel ugyan csak két hónapig jártak, de ő volt a leghíresebb barátnője, akivel még közös fotója is készült a nyilvánosság előtt. Két évvel később Naza Jafarian énekesnő oldalán lehetett látni, akivel szintén csak pár hónapig voltak együtt.

Prince Williams / WireImage / Getty Images Rob Kardashian és Blac Chyna

A következő fontos év a szerelmi életének szempontjából 2016. Ekkor jött össze Blac Chynával, és itt egy kisebb csavar van, mivel Blac Chyna exe, Tyga ebben az időben már együtt volt Kylie Jennerrel. A kapcsolatukat nem igazán támogatta a család, ennek ellenére született egy gyerekük is, Dream Renée, azalatt az egy év alatt, amit együtt töltöttek.

Egy évvel később összejött Mehgan Jamesszel, aki egy kosárlabdázók feleségeiről szóló reality sorozatban szerepelt, és aki a dühkitöréseiről, szeszélyes viselkedéséről volt híres. A kapcsolatukat először letagadták, majd felvállalták, azóta viszont nem tudni, hogy mikor szakítottak, ahogy Kardashian következő partnereit sem ismerjük.

Kendall Jenner

Kendall Jenner a család egyetlen tagja, akinek nincsenek gyerekei, ellenben őt hozták hírbe a legtöbb hírességgel. Például 2015-ben, amikor a magazinok szerint Nick Jonasszal járt. Az énekes gyorsan elhessegette a híreket, miszerint csak barátok. Harry Stylesszal 2013-től egészen 2016-ig se veled, se nélküled kapcsolatban voltak, többször is lefotózták őket, viszont nem tulajdonítottak túlzott jelentőséget a kapcsolatnak. 2014-ben Kendall Jennert is összeboronáltak Justin Bieberrel.

Kevin Mazur / MG19 / Getty Images for The Met Museum / Vogue Harry Styles és Kendall Jenne

A$AP Rockyval 2016 és 2017 között randizott, együtt jelentek meg például Kanye West divatbemutatóján, majd a 2017-es Met gálán csókolózás közben lefotózta őket Kim Kardashian, többször viszont nem jelentek meg együtt. 2017-ben megismerkedett az NBA-játékos Blake Griffinnel, aki éppen akkor szakított a gyereke anyjával, akit eljegyzett. Egy évig sem tartott a kapcsolatuk, amikor Valentin-napon Griffin exbarátnője gyerektartást követelt tőle, és azzal vádolta, hogy nem látja el a szülői kötelezettségeit. Néhány hónappal később szakítottak Jennerrel. 2018-ban hírbe hozták Anwar HadiddalDua Lipa pasijával is, akivel közös fotókat töltött fel az Instagram-oldalára.

Ezután egy nyáron át tartott a románca Ben Simmonsszal, aki – ha valaki esetleg meglepődne a foglalkozásán – kosárlabdázó. Jelenleg is egy kosárlabdázóval randizik, Devin Bookerrel, akivel a People magazin szerint sok időt tölt együtt, és már a család is befogadta.

Kylie Jenner

Mielőtt még önerőből milliomossá vált volna, és még azelőtt, hogy megváltozott volna az arca, Kylie Jenner randizott Cody Simpsonnal és Will Smith fiával, Jaden Smith-szel is. Az első komoly kapcsolata a Tyga nevezetű rapperrel volt, három évig jártak. Jenner tizenhét volt, amikor elkezdtek randizni, ekkor viszont Tygának még jegyese volt, a rapper Blac Chyna, akivel az új kapcsolat lehetősége miatt azonnal lefújta az eljegyzést. 2014-ben lett Instagram-hivatalos a kapcsolatuk, amikor Jenner betöltötte a tizennyolcat, két ével később eljegyezték egymást, végül 2017-ben szakítottak.

aylor Hill / Getty Images Travis Scott és Kylie Jenner

Ahogy Kendall inkább kosárlabdázókat szemelt ki magának, úgy Kylie Jenner a rapperekre bukik. Ugyanebben az évben kerül a képbe Travis Scott, akit a Coachella fesztiválon ismert meg. Rögtön egy hullámhosszon voltak, ezért Jenner a fesztivál után csatlakozott a rapper turnéjához. Egy hónappal később Jenner teherbe esett, február elsején pedig a legnagyobb titokban megszületett első gyerekük, Stormi Webster. Kicsivel később szakítottak, mert Travis Scott állítólag megcsalta Jennert, de egy év után több magazin (és az Instagramra felöltött fotóik) szerint ismét megpróbálták feléleszteni a kapcsolatukat.

Kris Jenner

Mielőtt összejött a Kardashián lányok apjával, Jenner 1972-ben ismerte meg Cesar Sanudót, akivel pár hónap ismerkedés után eljegyezték egymást. Közben Kardashian már bőven ismerkedett következő férjével, Robert Kardashiannal is, majd, mikor kiderült, hogy megcsalta a vőlegényét, Sanudo szakított vele. Ezután jött képbe Kourtney, Kim és Khloé apja, Robert Kardashian, aki elismert ügyvéd volt híres barátokkal. Akkor került rivaldafénybe, amikor a családi barátjukat, O.J. Simpsont védte ügyvédként annak meggyilkolt felesége ügyében. Sokan állítják, hogy Khloé Kardashian valójában O.J. Simpson gyereke, mivel Kris Jenner a pletykák szerint titokban viszonyt folytatott a sportolóval. 1990-ben szakítottak, majd egy évre rá hivatalosan is elváltak.

Kris Jenner a házasságuk utolsó két évében elvileg viszonyt folytatott a focista Todd Watermannal, akivel állítólag egy titoktartási szerződést is aláíratott a kapcsolatukról. Ez egyáltalán nem szokatlan formula a Kardashian családban, hiszen sokszor a közeli barátaikkal is aláíratnak titoktartási szerződést a magánéletük és hírnevük védelmének érdekében.

Kypros / Getty Images Bruce és Kris Jenner

Bruce Jennerrel, akit ma már Caitlyn Jennerként ismerünk, 1990-ben ismerkedett meg. Egy vakrandi során hozták őket össze a barátaik, ami annyira jól sikerült, hogy pár hónap randizás után összeházasodtak. Húsz évig tartott a házasságuk, amiből két gyerekük, Kendall és Kylie Jenner született. 2014-ben váltak külön az útjaik, a hivatalos válás után nem sokkal Jenner bejelentette, hogy transznemű. Egyébként addig állandó tagja volt a reality műsornak.

A válást követően nem sokkal Kris Jenner összejött Corey Gamble-lel, aki ezután rendszeres szereplője volt a valóságshow-juknak. Azóta is együtt vannak, együtt élnek, a kapcsolatukról azon kívül, amit a műsorban megmutatnak, nem igazán nyilatkoznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.