Élet-Stílus

Egy nő háromnapos ismeretség után egy furgonba költözött a szerelmével

Getty Images (illusztráció)
Getty Images (illusztráció)
A fiatal nő azonnal szerelembe esett a nomád életmódot folytató férfival, azóta együtt élik át a természetes élővilág csodáit, és imádnak az otthonukként szolgáló furgonban utazni.

Az angliai Rachel Horne egy spanyolországi nyaralás során találkozott élete szerelmével, Florian Roquaissal, akivel összeházasodtak, és boldogan élnek a francia hegyekben – írta meg a Mirror.

A nő kétségbeesett és elégedetlen volt az életével, amikor elindult Spanyolországba. Idős és demenciával küzdő betegeket ápolt, gyakorlatilag a saját munkája csapdájába esve egyre depresszívebb lett. Azonban a Nagy Ővel való megismerkedés mindent megváltoztatott: mindössze pár napos ismeretség után felmondott a munkahelyén, hogy nomád módon éljen Floriannal. A szerelmesek egy lakókocsiban töltik a mindennapjaikat, amelyet napelemmel szereltek fel.

Nagyon megviselt, ahogy láttam meghalni a pácienseket, ezt követően jöttem rá arra, hogy túlságosan rövid az élet. Florian a megismerkedésünkkor szezonális munkás volt, és hat éve utazott. Mindennap a folyókban zuhanyzott, engem pedig lenyűgözött az életfilozófiája.

A férfi valóban végigutazta az elmúlt 6 évet: sátorban lakott, és stoppolt. Miután eltalálta Ámor nyila, Rachel visszatért Angliába, de csak azért, hogy maga mögött hagyja korábbi életét. Szíve választottjával eleinte egy sátorban éltek Skóciában, aztán rádöbbentek, hogy szép és jó a nomád élet, de nem árt, ha egy kicsit kényelmesebbé teszik a folyamatos utazást, ezért beruháztak egy lakóbuszra.

Egy Peugeot Boxerre esett a választásuk, amelyet majdnem másfél millió forintnyi összegből otthonossá is varázsoltak, ebben nagy segítségükre volt a férfi barkácsolási és villanyszerelési tapasztalata. Elszigetelten élnek a francia hegyekben: túrázással, jógázással, úszással és olvasással foglalják el magukat. A feleség az Instagramon is dokumentálja a kalandjaikat. Rachel beismerte: kockázatos döntés volt mindent hátrahagynia egy szinte ismeretlen férfi kedvéért, de úgy vélte, hallgatnia kell a megérzéseire. A fiatal feleséget szerencsére a szülei is támogatták, ráadásul pár héttel közös életük megkezdése előtt megismerték Floriant, ugyanis a férfi ellátogatott Angliába a családhoz. Ugyanakkor Rachel barátai féltették a lányt, és tartottak attól, hogy valamiféle pszichopatával kötötte össze az életét. A nőt a skóciai táborozás hatására magával ragadta a természet és az állatok szeretete, ettől a pillanattól kezdve teljesen megváltozott az életszemlélete.

 Nem pazarolok, nem termelek felesleges hulladékot, nem vásárolok ruhákat, növényi alapú sampont és mosószert használok, amelyek nem szennyezik a vizet, így újra kapcsolatba kerültem a természettel, és sokkal könnyebb az egyszerűbb élet.

A lakókocsis életmóddal csökkentették a fogyasztásaikat, miközben róják az utakat, dolgozni is tudnak, bár az nem derült ki, hogy pontosan mivel keresik a kenyerüket. Egy év együttjárás és utazgatás után – részben a Brexit miatt– 2020 novemberében kimondták a boldogító igent, ám sajnos Rachel szülei és barátai a koronavírus-korlátozások miatt nem vehettek részt az örömteli eseményen. Mindössze 12 ezer forintnak megfelelő összegből kihozták az esküvőt, ahol csak ők és a tanúk voltak, a bulit pedig pizzázással koronázták meg. A pár azt tervezte, hogy Franciaországból Szlovákiába gurulnak, de a világjárvány átírta az utazási forgatókönyvet. Eljutottak az Alpokba, viszont kénytelenek voltak karanténban maradni egy üres sípályán, azóta Franciaországban tartózkodnak, és csak kis távolságokat tehetnek meg.

Jelenleg egy biztonságos helyet keresnek, ahol letelepedhetnek. Ha előre sejtették volna a koronavírust, nem költöttek volna ennyit a guruló otthonukra. Rachel elismerte, azért akadnak árnyoldalai a nomád életnek:

Szűkös az életünk, és az emberek azt gondolják, hogy rosszul vagy túlságosan szabadon élünk. Az elmúlt évben csak Floriannal érintkeztem. Sokszor érzem magam elszigeteltnek és magányosnak, de jelenleg mindenki ezt éli át, akár házban vagy akár furgonban él.

A kisteherautó közelebb vitte őt  a természetes élővilághoz, a lassabb életvitel jóvoltából leküzdötte szorongását is. Elmondása szerint gyönyörű látni a naplementét és a napfelkeltét, imádja, hogy a madarakkal együtt ébred, és a friss levegő reményt ad neki arra, hogy még nem késő visszafordítanunk határozottan rossz kapcsolatunkat a bolygóval.

Annyira megszoktuk a kényelmet és a luxust a 21. században, hogy elfelejtettük milyen értékesek a Föld erőforrásai. Egy furgonban élve tanultam meg értékelni mindazt, amit korábban magától értetődőnek gondoltam.

Rachel elmondta, az életben a legjobb dolgok ingyen vannak, ilyen csodaként éli meg azt, hogy a férjével a hegyekben túrázhat. A szerelmesek nem tervezik, hogy klasszikus házba költöznek, ha mégis, az csak és kizárólag környezetbarát megoldású lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik