Élet-Stílus

Élete legnagyobb hibáját követte el a skót nő, amikor kurkumát kevert az arcpakolásba

Mintha a Simpson családból lépett volna elő.

Ha valaki csak egy kicsit is járatos a gasztronómia világában, bizonyos, hogy vég nélkül tudná sorolni a különböző fűszereket, amelyek segítségével még a legszörnyűbb ételekből is képes lehet az ember ehető valamit varázsolni. A megszámlálhatatlan ételízesítő között viszont megbújik a kurkuma, ami igen sokak szerint nagyjából semmire nem jó, kizárólag a színének köszönheti a népszerűségét – ezt támasztja alá, hogy bár a kurkuma a mustárnak is fontos elkotóeleme, kizárólag azért fontos a keverékhez adni, hogy az elnyerje csodálatos mustársárga színét.

A kurkumának tehát híresen intenzív színe van, ami már-már levakarhatatlan. Ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget az a skót nő, aki a TikTokon büszkélkedett el azzal, hogy kurkumás pakolást helyezett az arcára. A posztot a Ladbible szúrta ki, ők azt írják, a nő egyszerűen csak szerette volna karbantartani a pórusait, és egyszercsak szembe jött vele egy olyan pakolás receptje, amihez nem kellett semmilyen különleges hozzávalót beszerezni, mindent megtalált a konyhájában. Hogy ezek melyek voltak, arra nem tért ki, de az biztos, hogy kurkumát bőven tartalmazott a recept. A videóban a nő elmondja, mikor elkezdte felhelyezni az arcára a masszát, már gyanús volt neki, hogy az anyag megfogta a kezét. Ám ez semmi volt ahhoz képest, hogy milyen nyomot hagyott az arcán a pakolás.

@laurenjrennie

It’s the ✨chaos✨ for me, how’s your Friday? ##fyp ##scottishtiktok ##funny

♬ Oh No - Kreepa

A maszkhasználat után tervei szerint vásárolni ment volna, így kénytelen volt a hámlasztás után tetemes mennyiségű sminket magára kenni, hogy annyira azért mégse világítson az arca.

Maga a videó természetesen hatalmas nézettséget produkált, sokan nevetnek a nő ügyetlenségén, de azért elég sokan megjegyzik a poszt alatt, hogy nem valószínű, hogy a készítő nem tudta, mi lesz a végeredmény, de a nézettségért azért így is megcsinálta a mutatványt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik