Élet-Stílus

A duci lány eljegyezte magát a szálkás fitneszedzővel

A telt idomokkal megáldott nő és a személyi edző szerint a szerelem nem a kilókon múlik.

A 23 éves Brittany Jacques már nem hitt abban, hogy szerelemre találhat, ugyanis a korábbi partnerei rendszeresen nyomást gyakoroltak rá, és arra biztatták, hogy fogyjon le – írta meg a Mirror.

Az önbizalomhiánnyal küzdő nő valószínűleg sosem gondolta volna, hogy egy fitneszoktató lesz a szíve választottja: a szintén 23 esztendős Matt Montgemeryvel a Facebookon ismerkedtek össze. Az első randin is működött köztük a kémia, így nem is csoda, hogy már az esküvőt tervezik, elmondásuk szerint azonnal eltalálta őket Ámor nyila. A lány 116, a fiú pedig 63 kiló, de ez sem állhatott az útjukba. Brittany így emlékezett vissza a múltra:

Az expasijaim azt mondták, hogy szakítanak velem, ha nem kezdek el diétázni. Úgy éreztem, ha ezt tenném, akkor már nem szeretném igazán magam. Nem voltam biztos abban, hogy valaha is találok valakit, aki elfogad, és úgy szeret, ahogy vagyok. Matt boldoggá tesz engem.

Matt elmesélte, hogy mennyire vonzódott a molett lányhoz, ugyanis az egykori sovány barátnői sosem érezték jól magukat a bőrükben.

Amikor találkoztam Brittel, annyira magabiztosnak tűnt, ez nagyon szimpatikus volt. Nem akar változtatni a testén, és én sem kérnék tőle ilyet. Egyen azt, amit csak szeretne, és legyen boldog velem.

A szerelmesek a napokban jelentették be eljegyzésüket, de a kommentelők bántó megjegyzésekkel illetik őket: szerintük az 53 kilogrammos súlykülönbségük miatt nem kellene, hogy együtt legyenek. A pár állítása szerint nem a méret a lényeg, és a boldogság sem mérhető kilókban.

Szeretnénk, ha több kövér és sovány ember jönne össze. Tévhit, hogy a szerelem a kilókon múlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik