Élet-Stílus

Ha bérelhető barátra vagy kísérőre van szükségünk, ez a japán pasi segít nekünk

Getty Images (illusztráció)
Getty Images (illusztráció)
A japán férfi sok pénzt keres azzal, hogy gyakorlatilag bárki, bármilyen szabadidős tevékenységre kísérőként kibérelheti.

A Tokióból származó Shoji Morimotot több ezer ember kéri fel olyan általános és közös programokra, mint a vacsorázás vagy a videojátékozás – számolt be a Mirror.

A férfi szerint gyakorlatilag a semmittevésért fizetnek neki. Az elmúlt két évben úgy hirdette magát, hogy képes enni, inni és kommunikálni. Morimoto annyira sikeres bérelhető barát lett, hogy már háromezren vették igénybe a szolgáltatásait. Eleinte ingyen vállalta a munkákat, manapság azonban egészen jól megél belőle, ugyanis egy alkalomért közel 30 ezer forintnyi összeget számol fel. Számos eseményen részt vesz: online videojátékok során helyettesíti a hiányzó ismerőst, válóperekre jár a férjekkel és feleségekkel, Disneylandbe utazik olyan emberekkel, akik nem találtak útitársat maguknak, kórházban látogatja meg a betegeket vagy írókat kísérget.

A kölcsönözhető pasi így beszélt nem mindennapi hivatásáról:

A munkám során elkísérem különféle helyekre az ügyfeleimet. Meghallgatom őket, bólogatok és  megválaszolom a kérdéseiket. Az elején furcsán éreztem magam, de mára teljesen megszoktam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik