Élet-Stílus

Katonák mentették meg az elhagyott és fagyoskodó kiskutyát

Getty Images (illusztráció)
Getty Images (illusztráció)
Kínai katonák szabadítottak ki a hóból egy kölyökkutyát, majd örökbe fogadták, és azóta is odaadóan gondozzák.

A katonák meghallották a pici kutya nyöszörgését a hidegben, ezt követően derült ki, hogy az alomból csak ő élte túl a megpróbáltatásokat  – tudósította a Daily Star.

A Kínában rögzített szívszorító felvételen a barna és fehér színű kutya szinte teljesen átfagyott, amikor a férfiak megtalálták. Egy zacskóba tették és magukkal vitték a táborba. Az állatot “Tizennyolcnak” nevezték el, mert január 18-án bukkantak rá. Nem mondhatjuk, hogy nem állatbarátok, ugyanis meleg vízben megfürdették, és hajszárítóval szárították a puha bundáját. A katonák ruhákat is készítenek az ebnek, sőt: egy kutyaházat is építettek neki, ahol teljes kényelemben pihenhet.

A videót egy kínai applikációban is közzétették, és rengeteg kommentet kapott. Az egyik hozzászóló így fogalmazott:

Most már hivatalosan is beléptél a seregbe, kicsi Tizennyolc!

Egy másik kommentelő pedig ezt írta:

Olyan imádnivaló! Kis katona lesz belőle, aki megvédi a hazánkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik