Élet-Stílus

A gyászoló rokonok szeme láttára rámászott a halott nőre, és szexet imitált vele a temetésen

Lisyl Songco / EyeEm / Gettyimages - Illusztráció
Lisyl Songco / EyeEm / Gettyimages - Illusztráció
A zimbabwei férfit a gyászolók rángatták le a holttestről.

Hullagyalázás vádjával indítottak eljárást egy 49 éves férfi ellen a zimbabwei hatóságok, miután egy temetésen rámászott egy húszévesen elhunyt nő holttestére, és úgy csinált, mint szexelne vele – jelentette a helyi sajtó. A férfi csütörtökön jelent meg egy helyi bíróság előtt, ahol ötezer zimbabwei dolláros, azaz nagyjából négyezer forintos óvadék megfizetésére kötelezték, és tárgyalásának folytatásáig lakhelyelhagyási tilalmat róttak ki rá.

Az afrikai országban nagy botrányt okozó eset még január második történt Zimbabwe fővárosában. Az esetről szóló rendőrségi jelentés szerint az újév napján elhunyt Melisa Mazhindu holtteste a családja otthonában volt, ahol anyja és még két nő gyászolta, amikor megjelent Big Sipiliano és egyik barátja.

A két férfi a szemtanúk elmondása lehuppant a kanapéra, miközben sört ittak és cigiztek, majd a vádlott felállt és közölte, hogy évek óta kívánta az elhunytat, de soha nem volt lehetősége lefeküdni vele. Ezután a gyászoló anya előtt kijelentette, hogy felizgult, és bár vágyai tárgya ugyan elhunyt, még nem késő lefeküdni vele, van rá ideje, mielőtt eltemetik.

Ekkor odament a holttestet, lehúzta róla a fehér halotti leplet, majd felöltözve ráfeküdt, és szexet imitáló mozdulatokat kezdett el csinálni, miközben barátja megakadályozta, hogy a szobában lévő nők közbelépjenek. A férfit végül az anya segélykiáltásaira reagáló emberek szedték le a holttestről, kidobták őt és barátját a házból, majd értesítették a rendőrséget.

Sipiliano tárgyalását februárban kezdik meg, és a beszámolók szerint akár öt évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik a halott testének meggyalázása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik