Élet-Stílus

Az Exatlon bajnoka fétisvideókkal keresett pénzt

Egy családi tragédia miatt választotta ezt az utat.

Hamarosan indul az Exatlon Hungary harmadik évada, aminek már be is mutatták a kihívóit és a bajnokait is. Utóbbiak között van az U23-as cselgáncs Európa-bajnok Szabó Franciska is, akinek múltjáról a Blikk írt. Kiderült, hogy a sportoló néhány évvel ezelőtt igent mondott néhány fétisvideós szereplésre.

Kapcsolódó

Először az Eb-cím megszerzése után kerestek meg, de akkor az olimpiára készültem, így nemet mondtam. Aztán édesapám 2016-ban agyvérzést kapott, a családunk nehéz anyagi helyzetbe került. Öt testvéremmel éltem egy háztartásban és – legidősebbként – kötelességemnek éreztem megoldani a helyzetet. A dzsúdóból nem tudtunk megélni, ezért feladtam az álmaim és új pályára léptem

– mondta Szabó Franciska, aki azt is részletezte, hogy mit kellett csinálnia.

Ezek Magyarországon szokatlannak hatnak, de Amerikában régi és komoly kultúrájuk van. Ezekben a videókban én az erőt és a dominanciát testesítettem meg. Főleg férfiakkal birkóztam, a szerepekhez illő öltözetben. Így játszottuk el a mi színházi előadásunkat, amely során a valós fizikai erőmmel kellett legyőzni az ellenfeleket.

TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik