Élet-Stílus

ValóVilág: Bálint a kukából előtúrt dióhéjat ette, mert nem volt pénze elég ételre

A munka hetén mindenért meg kell dolgozniuk.

Nem élvezik túlzottan a munka hetét a ValóVilág lakói, mivel ezen a héten a munkájuk minőségétől függően kapnak fizetséget, amit aztán ételért és szállásért cserébe válthatnak be. Gina volt leginkább felháborodva, mivel ő saját bevallása szerint pihenni érkezett a játékba. Az egyik feladat során, amikor tésztát kellett válogatnia, a kétségbeesést és a reménytelenséget a feje búbjára dobott hajháló szimbolizálta.

Kapcsolódó
ValóVilág: Gina rendhagyó módon használta a hajhálót
Lehet, hogy divatot akart teremteni vele.

A tegnapi adásban többen is nélkülöztek, mivel nem volt elég pénzük, hogy ételt vásárolhassanak a fiktív, villadella nevű pénzből. Bálint például annyira éhes volt, hogy nekiállt kimenteni pár ehető falatot a kukából.

Eljött az a pillanat, amikor úgy voltam vele, hogy valamit mostmár tennem kell, mert nagyon éhes vagyok. Elkezdtem turkálni a szemétben. Kerestem egy diót

– mondta, majd a többieknek csak ennyit mondott:

Amikor a szemétbe turkálsz, mennyire aljas már?

Ezután páran odagyűltek mellé, közösen a néhány dióhéj mellett sikerült hét teljes egész diót is összekukázniuk.

RTL Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik