YouTube/Rebeka Kárpáti
Élet-Stílus

Kárpáti Rebeka: A család számomra az, ahol feltétel nélkül szeretik egymást

Felszólalt az alaptörvény módosítása ellen.

Egyre több sztár áll ki a Háttér Társaság kezdeményezése mellett, amiben felszólalnak az alaptörvény-módosítás ellen, amiben a családot, mint egység, úgy határozzák meg, hogy teljesen kirekesztik belőle a szivárványcsaládokat. Az alaptörvényt december 15-én szavazta meg a parlament. Istenes Bence és Ördög Nóra is elmondták a véleményüket, miszerint a család fogalmát nem lehet leszűkíteni arra, hogy egy férfi az apa és egy nő az anya, a család egy olyan közösség, aminek lényege a szeretet, nem pedig a nemek meghatározása.

Kapcsolódó
Megszavazták a választási törvény és az alaptörvény módosítását is
Az anya nő, az apa férfi – került bele az immár kilencedik alkalommal módosított „gránitszilárdságú” alkotmányba.

Kárpárti Rebeka is megosztotta a #acsaladazcsalad hashtag névvel indított kezdeményezést Instagram-oldalán, amihez fotóként a család szó fogalmának angol meghatározását kapcsolta.

A család számomra az, ahol feltétel nélkül szeretik egymást, törődnek egymással és számíthatnak a másikra a rosszabb és jobb időkben is. Ahol önmagad lehetsz és ahol a szíved úgy ténylegesen, őszintén “odakuckózhat” és harmóniában megpihenhet. 🤍 #nekemezacsalad#acsaladazcsalad

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rebeka Karpati (@rebekarpati) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.