Élet-Stílus

Emily Atack egyszer egy házaspárral is hosszabb viszonyt folytatott

Végül szakított velük.

A brit színésznő Emily Atack különös interjút adott a Sunnak, melyben a magánéletéről osztott még néhány kimondottan pikáns részletet. Konkrétan arról beszélt, hogy egy házaspárral keveredett szerelmi és intim viszonyba.

Emily Atack üzent azoknak, akik lekövérezték: Baszódjatok meg!
Az angol színésznő gyorsan lerendezte a kritizálókat.

Mint ahogy a lapnak elárulta, minden azzal kezdődött, hogy a házaspár férfi tagja egy pubban próbálta őt felszedni, később dumálgattak a neten is, majd a férfi jelezte, hogy amúgy van felesége, viszont ez semmit nem zár ki.

Miután flörtöltünk és utána irkáltunk egymásnak cseten, bejelentette, hogy házas, de amit csinálunk, az teljesen okés, hiszen nyitott házasságban élnek. Sőt, a felesége találkozni akar velem. Ez néhány embernél tudom, hogy abszolút stop táblát jelentene barom nagy piros betűkkel, de én olyan vagyok, mint egy bika: ha piros színt látok, teljesen megvadulok. Nagyon szórakoztató volt ez az egész egy darabig… pontosan addig, amíg mindketten elkezdtek belém szeretni.

Mint mondja, a szakítás nem volt egyszerű:

Leültem velük beszélni, és megmondtam nekik, vannak problémáitok, amire orvosság kell, ez az egész velem való szarakodás nem megoldás. Egy emberrel is fura szakítani, nem hogy kettővel

– mesélte a színésznő.

Kiemelt kép: Mike Marsland/Mike Marsland/Getty Images for SeriousFun

Ajánlott videó

Olvasói sztorik