Élet-Stílus

Hihetetlen, mitől kelt fel 62 nap után a kómából egy fiatal

A kedvenc étele indította újra a fiút.

Egy közlekedési balesetben, a robogóját vezetve úgy megsérült egy 18 éves fiatal Tajvanon, még júniusban, hogy kómába került. Siunak több szerve is komoly sérüléseket szenvedett,

  • az agyburokban folyadék halmozódott fel,
  • légmelle,
  • lép-, vese- és májrepedése,
  • hasüregi vérzése lett,
  • a csípőartériája is vérzett
  • és tulajdonképpen minden belső szerve megsérült.

Azonnal megműtötték, stabilizálták az állapotát, de mély kómába esett.

A kóma alatt további hat fontos műtétet végeztek el rajta – írta a Taiwan News.

A kórház igazgatója szerint amit ők tettek, az nem lett volna elég, a fiatal férfi az élni akarásának köszönheti az életét, az egyik ápoló pedig azt mesélte, hogy Siu, családjával az oldalán folyamatosan „harcot vívott a halál istenével”, és arra is visszaemlékezett, hogyan ébredt fel.

A 62. napja volt kómában a fiatal, mikor a bátyja azzal viccelődött:

Tesó, most megyek és megeszem helyetted a kedvenc csirkemellfilédet.

Erre váratlanul Siu pulzusa emelkedni kezdett, és csodával határos módon elkezdett magához térni – írta a lap. A fiút aztán ki is engedték a kórházból, ahová egy tortával tért vissza köszönetképpen azért a rengeteg erőfeszítésért, amit érte tettek a kórház munkatársai.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik