Élet-Stílus

Eltűnt hét férfi pénisze, felgyújtották egy próféta ingatlanait

Állítólag a lelkész és asszisztense is bevallotta, mit tettek.

Dühös fiatalok felgyújtották egy Joshua Uhembe nevű próféta és asszisztense, Noah Saka minden tulajdonát a nigériai Daudu közösségben. Mindezt azután, hogy a két férfinek állítólag köze volt több lakó férfiasságának is az eltűnésében, amit beszámolók szerint be is vallottak – írta a Pulse.com.gh.

Dauduban tüntetés is volt a gyújtogatás előtt, valamint összehívtak a helyi vezetőkkel egy tradicionális gyűlést, hogy valahogy véget vessenek a fenyegetésnek. A helyi aggok „óvatos vizsgálat és nyomozása után” arra jutottak, hogy

a két személy az Isteni Árnyék Egyháztól (az egyik vezető és nemrégiben Daudu faluban megalapított lelkészi hivatal) felelős a történtekért.

Letartóztatták, a rendőrkapitányságra szállították és a kormányzó felelősségére bízták őket – írta Facebook-posztjában a település kommunikációjáért felelős munkatársa, aki egy későbbi bejegyzésében már arról ír, hogy nem igazán lehet tudni, hogy hogyan határozható meg, hogy valaki miatt eltűnik egy másiknak a pénisze, ráadásul, hogy ezt milyen bíróságnak kellene megállapítania ezt.

Valamint arról, hogy a kormányzó egy esetet meg is vizsgált, pontosabban egy áldozat meg is mutatta a péniszét – illetve annak a helyét –, de a kormányzó és orvosa szerint nem igaz, hogy nincs ott. Az áldozat aztán a találkozó után azt mondta, hogy az nem a pénisze, csak bőr, azt látták a kormányzóék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik