Élet-Stílus

Nyerő Páros: Rácz Jenőék nyerték a 2020-as évadot

Négy hét után péntek éjjel véget ért a műsor.

Miután szerdán másodjára kiestek Czutor Zoliék, majd csütörtökön kiderült, hogy Dér Heniék már biztosan ott vannak a fináléban, péntekre nem maradt más, mint a döntő. A döntő első felét, az esőben és szélben álldogálást Dér Heniék egy kanapéból nézték végig – azt is, ahogy Rácz Jenőék és Jária Mátéék versenyéből előbbiek kerültek ki győztesként. Ráczék 107 percig, azaz közel két óráig álltak a raklapon.

Járai Máté többször kérdezte Kírától, hogy abbahagyják-e, majd arra hivatkozott, hogy fáj a tüdeje és feladták a versenyt.

A párnacsata című játékban a két finalistának lehetősége nyílt még pénzt gyűjteni, ami ugye azért is fontos, mert szavazategyenlőség esetén az nyer, aki több pénzt játszott össze. Itt Dóriék győztek.

Ezután a már kiesett párok szavaztak a két finalistára és mivel az első három pár (Dudás Mikiék, Puskásék és Zámbó Krisztiánék) Rácz Jenőékre szavazott, így el is dőlt a játék:

a 2020-as év nyerő párosa Rácz Jenő és Gyuricza Dóri lettek.

Dér Heniék nulla szavazatot kaptak.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.