Élet-Stílus koronavírus

Tévedésből használt teszteket küldtek ki angliai hallgatóknak, többen kibontották és tesztelték is magukat velük

A hatóságok szerint sajnálatos hiba történt.

Az angliai Birminghamben egy egyetemi közösségben a városi tanács ingyenes teszteket osztogatott, de kiderült, hogy a csomagok közé keveredett 25 darab használt teszt is – írja a BBC.

A hivatalos tájékoztatás szerint tévedésből valóban használt tesztek kerültek a diákokhoz, de hatóságok szerint mindössze egyetlen esetben került felbontásra a használt teszt, a fertőződés veszélye pedig elenyésző volt. Ennek szöges ellentét állítja David Lewes egyetemi hallgató, aki az eset kapcsán elmondta, hogy ő és rajta kívül még négy barátja is letesztelte magát a már használt tesztekkel.

Nagyon felzaklatott minket a dolog, tudjuk, hogy emberi mulasztás történt, de valakinek vállalnia kellene ezért a felelősséget

– mondta a 21 éves férfi.

Birminghamban egyébként pont az egyetemi közösségek számítanak gócpontnak, így az eset joggal felháborította a közvéleményt. A hallgatók elmondták, hogy a véletlen kiszállított használt tesztekért vissza is jöttek az illetékesek. A fiatalok megkérdezték, hogy mi a teendő akkor, ha használták a teszteket, de csak azt a választ kapták, hogy semmi, csak adják vissza őket. A városvezetés szerint valóban sajnálatos hiba történt, de a fertőződés esélye alacsony volt, állításuk szerint ráadásul csak egyetlen teszt lett újrabontva.

Továbbá hozzátették: a helyi fertőződések száma továbbra is növekedni fog, de a növekvő tendencia nem lesz összefüggésbe hozható ezzel a hibával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik