Élet-Stílus koronavírus

Kirúgták a texasi tanárt, mert Black Lives Matter feliratú maszkot viselt az egyetemen

Egy texasi egyetem rajztanárát azért rúgták ki nemrég, mert a campuson is hordta Black Lives Matter felirattal ellátott maszkját. A Great Hearts Western Hills vezetősége szerint az egyetemen nem vitatjuk meg a jelenlegi politikai légkört, ezért arra kérték Lillian White-ot, hogy viseljen más maszkot. A tanár szerint nyáron egyetlen diák sem volt a campuson, nem tanítási idő alatt viselte a maszkot, melynek másik oldalán az állt, a „hallgatás erőszak”.

White, akit ennek ellenére szeptember 5-én elbocsájtottak, a CNN-nek elmondta, emberi jogi kérdésről van szó és úgy érezte, ki kell állnia azon diákjaiért, akik faji igazságtalanságot tapasztalnak az iskolában.

Nem voltam hajlandó meghátrálni. Ha félsz attól, hogy a szülők mit fognak mondani, mert egy tanár támogatja az egyenlő jogokat, akkor át kell értékelned, hogy milyen embereket látsz vendégül. A hallgatással a Great Hearts csak a rasszista szülőket támogatja.

– fogalmazott.

Daniel Scoggin, az intézmény főfelügyelője közleményében kifejtette, hogy az iskola politikája megtiltja az oktatóknak, hogy üzeneteket jelenítsenek meg az arcmaszkjukon.

A fekete közösség és mindazok mellett állunk, akik szenvednek. A Great Hearts helyteleníti a fanatizmust és annak minden emberre gyakorolt hatását. “A Great Hearts elkötelezett egy olyan Amerika mellett, ahol nem fordul elő rasszizmus, erőszak és igazságtalanság, mert az ilyen cselekedetek nem találnak otthont egy nagy nép szívében

– mondta Scoggin.

Megszüntetését követően White petíciót indított, melyben „antirasszizmusellenes cselekvési terv végrehajtását” követeli az intézménytől. A petíciót vasárnap reggelig több mint 2700 ember írta alá.

(Dailymail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik