Egy német focicsapat a pályán is megvalósította a koronás távolságtartást: 37-0-ra kaptak ki

Súlyos vereség lett a vége.

Az SG Ripdorf/Molzen II amatőr, alsóbb ligákban szereplő csapat súlyos, megsemmisítő vereséget szenvedett, miután a pályán is tartották a koronavírus miatt előírt távolságot. Ez azt jelenti, hogy a védők legalább két méterre álltak a támadóktól, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy az SV Holdenstedt játékosai azt csináltak, amit csak akartak.

Persze a támadóknak sem volt könnyű dolga ilyen körülmények között, ők nem igazán mehettek közel a védőkhöz, akiknek gyakorlatilag elég volt az is, ha jól helyezkedtek.

A nem mindennapi meccs úgy jött össze, hogy kiderült: a Holdenstedt játékosai az előző meccsükön kapcsolatba kerülhettek koronavírusos ellenféllel. Bár minden játékos tesztje negatív lett, de a Ripdorf/Molzen biztosra akart menni és csak 7 játékost neveztek a meccsre. Ez a minimum, amivel le lehet játszani egy mérkőzést a német 11. osztályban. A meccset azért vállalta mégis a végül csúnya vereséget szenvedő Ripdorf, mert ha lemondják a meccset, akkor több mint 200 euró bírságot kellett volna fizetniük.

Hálásak vagyunk azoknak a játékosoknak, akik önként vállalták, hogy pályára lépnek.

– mondták a nagy verést kapó klubtól.

The Age

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.