Élet-Stílus

Rendőrt hívtak egy 12 éves kisfiúra, mert az online oktatás közben játékpisztolyt „lóbált” a webkamera előtt

Öt napra fel is függesztették.

A 12 éves Isaiah Elliott öt nap felfüggesztést kapott, miután a virtuális órát tartó tanár meglátta, hogy a tanítványa egy fegyverrel játszik a webkamera előtt. Mint kiderült, a fegyver valójában egy rikítóan zöld játékfegyver volt, amit elég nehezen lehet valódi lőfegyvernek gondolni. A tanárt ez nem zavarta túlzottan, az óra után emailt írt a fiú édesanyjának, amiben leírta, hogy Isaiah durván megzavarta az óráját és aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen állapotok uralkodhatnak otthon.

A történet ezzel még nem ér véget.

Mint kiderült: a tanár riasztotta a rendőrséget is, hogy vizsgálják ki, a szülők egészséges körülmények között tartják-e a kisfiút. Isaiah édesanyja elmondta, hogy a fia orvosilag bizonyítottan súlyos figyelemzavarban szenved, erről pedig tudomása van az iskolának is, így felháborítónak tartja, hogy egy zöld játékpisztoly miatt így meg kell hurcolni a gyerekét.

Az édesanya megpróbálta elmagyarázni többször is a tanárnak, hogy egy ártalmatlan játékpisztolyról van szó, de a tanár erre csak annyit felelt, hogy tudja, de ő a kisfiú biztonságát tartja szem előtt, ezért ragaszkodik a vizsgálathoz.

A rendőrség már úton volt, akiknek az órát tartó tanár azt mondta, hogy sejtette, hogy játékfegyverről van szó, de nem volt biztos benne, ezért gondolta helyesnek, hogy értesíti a hatóságokat. A fiú édesapja nemsokkal az eset előtt ment el otthonról, de azonnal haza kellett riasztani, tekintve, hogy rendőrök tartottak a házuk felé. A család szomorúnak és elkeserítőnek tartja, hogy a gyerekük a saját otthonukban nem játszhat egy műanyag játékkal, mert kihívják rájuk a rendőrséget.

Időközben arra is fény derült, hogy a lóbált kifejezés sem állja meg a helyét, mivel a beszámolók szerint a fiú csak elővette a játékfegyvert, majd le is tette azt. 

A intézmény közleményben reagált az esetre, amelyben azt írják, hogy több pontatlanság terjed a közösségi médiában a történtekkel kapcsolatban, de adatvédelmi okok miatt nem adnak további tájékoztatást. Azt az iskola mindenesetre tagadja, hogy rasszista indíttatású lett volna a bejelentésük.

BuzzFeed News

Ajánlott videó

Olvasói sztorik