Élet-Stílus

Dél-Afrikában sztriptíztáncosokat kaptak ajándékba a rabok

Nem kifejezetten jó üzenet a társadalom felé.

A dél-afrikai közösségi médiában az elmúlt napokban olyan képek láttak napvilágot, amelyen kevés ruhát viselő nők narancssárga rabruhában lévő férfiaknak táncolnak. Sokan azt gondolták, hogy a képek hamisak, de mint kiderült nagyon is valódiak. A BBC arról ír, hogy egy johannesburgi börtönben nagy rendezvény lehetett, amelynek keretein belül a rabok nőkkel érintkezhettek. Az érintett börtön szóvivője megerősítette egy újságírónak, hogy a képek valódiak, de ugyanakkor arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy vizsgálatot fognak indítani a tűrhetetlen esettel kapcsolatban.

A rendezvényt az úgynevezett Ifjúsági Hónap ünnepség keretében rendezték meg egy olyan program részeként, amely a foglyok rehabilitációját hivatott segíteni. A rehabilitációban résztvevő nők ezt a ruhát választották, vagy választatták velük.

Az országban egyébként mini félháborodást keltett az eset, mivel sokan arra következtettek ebből, hogy a rácsokon belül jobb az élet, mint kívül. Ez pedig nem egy kifejezetten jó üzenet a társadalom felé.

BBC 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik