Élet-Stílus

Egy szökőkútban találták meg a belga polgármester szívét

Felújítás közben egy kis cinkládát találtak a Belgium keleti részén fekvő Verviers egyik díszes szökőkútjában augusztus 20-án. A százéves, koporsóformájú dobozban, egy üvegben, alkoholban tartósított, emberi szív lapult.

A kis cinkkoporsót, ami egy kifaragott kő alatt lapult a verviersi Szépművészeti Múzeumba szállították. Kiderült, hogy szív Pierre Davidé, a város első polgármesteréé – írja a BBC.

Bár David 1839-ben halt meg, a róla elnevezett szökőkút csak 1883-ban épült fel. A cinkkoporsón lévő felirat szerint, a szívet ekkor, pontosan 1883. június 25-én helyezték el benne. Maxime Degey a felújítást végző cég vezetője azt mondta, a felfedezéssel kiderült, hogy valóság, amit korábban csak városi legendának hittek.

Pierre David 68 éves korában halt meg, miután munka közben leesett egy szénapadlásról. A városvezetés azonnal gyűjtést indított, hogy méltó emléket állíttathasson polgármesternek, majd a családja engedélyével, a temetése előtt kivágatták a holttestéből a szívét. Évtizedekig tartott azonban, amíg elég pénz gyűlt össze egy kellően nagy és díszes emlékmű felállításához.

David zavaros időkben volt városvezető. Polgármester volt már 1800 és 1808 között is, amikor Belgium francia uralom alatt állt, majd amikor 1830-ban az ország már egy hollandok elleni forradalom során vívta ki a függetlenségét, újraválasztották.

A forradalom során Verviers súlyos károkat szenvedett, Davidnek hatalmas érdemei vannak a város újjáépítésében. Emellett ő szervezte meg 1802-ben az első városi tűzoltóságot, ami meglehetősen ritka újításnak számított akkoriban.

(Kiemelt fotó: verviers.be)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik