Élet-Stílus

Egy jetpackes alakot láttak egy kilométerrel Los Angeles fölött egy amerikai utasszállító pilótái

Nincs magyarázat arra, amit egy utasszállító pilótái láttak vasárnap este Los Angeles légterében.

Torony, itt az American 1997, épp most szálltunk el egy jetpackes fickó mellett

– ezt az üzenetet mondta be a rádiójába vasárnap este az American Airlines egyik utasszállítójának kapitánya. A gép háromezer láb (kb. 914 méter) magasan repült és éppen landolni készült a Los Angeles-i LAX reptéren – írja a Fox News.

A hátra szerelhető szerkezettel repülő alakot, vagyis valamit, ami nagyon úgy nézett ki, nem csak a kapitány, de a másodpilóta is látta 300 yard (kb. 274 méter) távolságra a géptől.

Bár léteznek kísérleti jetpackek, melyek képesek ilyen magasságba repíteni egy embert, nagyon valószínűtlen, hogy valaki, csak úgy Los Angeles forgalmas légterében repkedjen. A jelenséget ugyanakkor két pilóta is megfigyelte, tiszta látási viszonyok mellett.

Senki sem tudja, hogy mi történhetett, eddig senki sem vállalta magára, hogy majd egy kilométeres magasságban repkedett vasárnap Los Angeles fölött. Annyi biztos, hogy ehhez nagyon keveseknek állhat rendelkezésükre megfelelő technikai és anyagi háttér.

A Fox megkereste az esettel kapcsolatban a légitársaságot, ahonnan a szövetségi légügyi hatósághoz (FAA) irányították őket. A FAA a pilóták beszámolója alapján feljelentést tett, ezért a Los Angeles-i rendőrséghez (LAPD) irányította az újságírókat. A rendőrségnél viszont azt a választ kapták, hogy egyelőre nem érkezett bejelentés az ügyben.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Kevin Hyde / Getty)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik