Élet-Stílus

Szinetár Dóra szerint sok dolgot elárul egy negatív kommentelő Facebook-profilja

A szakmai kritika nem zavarja a színésznőt, de ha emberi mivoltában vonják kétségbe, az bicskanyitogató.

Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában járt Szinetár Dóra és Kéri László, előbbi a magánéletéről is beszélt, miután többször előfordult vele mostanság, hogy kéretlen kommentelők találták meg őt – szerinte jogtalanul.

A bérkommentelők – ma így hívjuk őket – mindig is léteztek, de más formában. Nagyon sok olyan ember van, aki a saját problémáit nem tudja milyen fórumon megbeszélni, az egy nagyon jó lehetőség, hogy kössünk bele valakibe, akit nem ismerünk. Kénytelen vagyok ezt megérteni: érdemes azt csinálni, hogy ha fröcsögő kommentelők előkerülnek a profilom alatt, rá szoktam menni a profilképükre, és kicsit megnézegetem, hogy ők kicsodák. És szomorú, hogy az ember mindent megért. Sok minden kiderül egy Facebook-profilról: ott áll egy nő, látom, hogy már 50 pluszos és nincs egy férfi sem egyetlen képen sem. Persze, hogy azon pörög, én hányszor mentem férjhez. Akkor már rég nem arról van szó, én hányszor mentem férjhez, hanem, hogy ő mennyiszer.

Majd kitért arra a színésznő, hogy őt emberi minőségében is megsértették nemrég:

Amikor azt írja a bulvárlap, hogy én elszerettem a feleségétől a mostani férjemet (Makranczi Zalán – a szerk.), és árván maradt a gyereke, akkor marhára nem mindegy, hogy nem volt a felesége, a gyerek nem maradt árván és nem én szerettem el. Egyébként minden stimmel. Csak rólam azt gondolják, hogy egy büdös ribanc vagyok, mert ez nagyjából ezt jelenti

– fogalmazott, hozzátéve, hogy szakmájával kapcsolatos kritikák nem zavarják, mert az szubjektív műfaj.

Kiemelt kép: YouTube.com/KadarkaiEndre

A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa Bence érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől, miközben ő a szervezet tanácsadója, és a hírek szerint ő tett javaslatot a támogatottak névsorára is. A pénzosztás akkora feszültséget okozott, hogy a badacsonyi borász felajánlotta lemondását a Balatoni Kör éléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.