Élet-Stílus

Két év után, az orrában találta meg az elveszett Legót egy újzélandi kisfiú

Sok kisgyerek életében fordul elő, hogy valamilyen apró tárgy az orrába kerül, ám ez a legtöbb esetben csak néhány percig tart. Egy újzélandi fiúnak azonban két éven át volt az orrában egy Lego-figura keze.

Egy hétéves újzélandi kisfiú nemrégiben találta meg azt a kis darab Legót, amit még 2018-ban szippantott fel az orrával – írja a Guardian című brit lap.

Sameer Anwar megijedt, amikor 2018-ban felszippantotta egy Legó-figura kezét, ezért szólt a szüleinek. Mivel a kis alkatrészt a fiú orrában sem látták és a szobában sem találták meg, a szülők elvitték a gyereket a háziorvoshoz.

Azonban az orvos is hiába kereste a műanyagdarabkát Sameer orrában. Mivel a kisfiúnak semmilyen panasza sem volt, az orvos azt gondolta, a Lego az orrból a garaton keresztül a nyelőcsőbe, onnan pedig a gyomorba kerülhetett, vagyis nincs más teendő, mint megvárni, amíg természetes úton távozik.

Teltek az évek és a család már el is felejtette az incidenst. Mígnem néhány nappal ezelőtt Anwar lehajolt, hogy megszagoljon néhány rózsaszín süteményt. Azonnal éles fájdalom hasított az orrába. A fiú anyja azt hitte, Sameer néhány morzsát szippanthatott fel véletlenül, ezért adott neki egy zsebkendőt, hogy kifújja az orrát. A zsepibe fújt takonyban azonban nem rózsaszín morzsákat találtak, hanem egy Legó-figura kezét.

A család megőrizte a kis műanyagdarabkát, ami két évet töltött Sameer orrában, de még gondolkodnak rajta, hogy mihez kezdjenek vele. A fiú apja azzal viccelődik, hogy egyszer majd egy múzeumnak adományozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik