Élet-Stílus

ByeAlex anno a női nemi szervről felelt, és egy elég vadat beszólt a tanárnőjének

Azt mondja, megérte.

ByeAlex kedd délelőtt úgy gondolta, megoszt egy rövid kis sztorit arról, milyen volt ő a tinédzser éveiben, mikor még suliba járt. Mint mesélte, gimiben utálta őt a biosztanár, aki állandóan feleltette őt, pedig még azon is agyalt, hogy ebből a tantárgyból fog érettségizni.

Rövid göndör haja volt, ősz, amit olyan nénisen lilára evett a sampon. Ötvenes éveinek közepén járhatott, és egyébként igényes nő volt ezen a lilaságon túl. Biztos voltam benne, hogy nekem kell majd tananyagot mondanom, ezért elég sokat készültem arra az órára. Pedig, akkoriban igencsak beleszartam a tanulásba. Szegény anyukám tanúsíthatná mennyire

– kezdte a történetet az énekes.

Hogy a helyzet még kicsit pikánsan kellemetlen is legyen, a női nemi szerv működéséről és annak felépítéséről kellett beszámolnom. Gondoltam, nagy baj nem lehet, a női nemi szervet azt nagyon szeretem. Valahogy így is kezdtem meg félhalkan a mondanivalómat, miközben szemtelen mosoly illetlenkedett az arcomon

– írja, de a tanárnő addig próbálta kérdezgetni ByeAlexet, míg az előbb-utóbb nem tud majd válaszolni. Itt aztán az énekes úgy döntött, megejt egy beszólást.

Lehettem volna okosabb is, hiszen legrosszabb esetben kapok egy négyest (jó) ezért a felelésért. De ma is követem azt az elvet, amit akkor is követtem. Ha van egy jó poénod, áldozz be érte bármit! Vigyorogva a szemébe néztem és azt mondtam neki: tanárnőnek jó sok infóra van szüksége a témával kapcsolatosan, gondolom a magáéról már rég nem tud senki semmit sem! Aznap megkaptam tőle a nem is tudom, hanyadik elégtelenemet. De megérte. 🥶

Kiemelt kép: Instagram.com/byealexittvan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik