Élet-Stílus

Gáspár Evelin lett a MasterChef VIP győztese

Polgár Tündét utasította maga mögé a döntőben.
Korábban a témában:

A TV2 főzőversenyének címe alatt második alkalommal csaptak össze a celebek. A MasterChef VIP második évadában 16-an kezdték el a versenyt, a döntőben pedig Gáspár Evelin és Polgár Tünde között dőlt el a győzelem.

Az utolsó versenynapon mindketten kaptak egy séfkabátot és egy bíztató levelet a szeretteiktől, – Gáspár Evelin az anyjától, Polgár Tünde a férjétől – amin el is sírták magukat, majd nekikezdtek a főzésnek korábbi versenytársaik támogatásával. Polgár Tündének Kandász Andrea és Horváth Boldizsár segített a konyhában, míg Gáspár Evelinnek Győrfi Pál és Stohl András dolgozott a keze alá.

Végül az utóbbi csapat bizonyult sikeresebbnek, így a Gáspár családban már nem Gáspár Bea az egyetlen, aki tévés gasztroversenyt nyert.

Nem hittem el. Az érzelmek átfutottak rajtam. Az öröm, a boldogság és a megnyugvás és könnyekben jöttek ki, mert én ilyen nagyon sírós típus vagyok. A zsűrinek köszönöm a legjobban, akik idáig ellöktek azokkal a kritikákkal, amikből tudtam adásról adásra építkezni. Ha ők nincsenek, én nem jutok el idáig

– mondta az eredményhirdetés után Gáspár Evelin.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.