Élet-Stílus

Harmincéves holttestet találtak egy 35 millió eurós párizsi villa pincéjében

Éppen csak elkezdődött egy villa felújítása Párizs egyik legelőkelőbb negyedében, a munkát máris fel kellett függeszteni, mert egy ember maradványai kerültek elő pincéből. A holttest harminc éve lehetett ott, anélkül, hogy bárkinek sejtelme lett volna róla.

Harminc éve állt elhagyatottan a 12 rue Oudinot lakcím alatti villa Párizs belvárosában. Az ingatlan, melyben egykor François Coppée költő és drámaíró élt, a divattervező Yves Saint Laurent házának szomszédjában, a francia miniszterelnöki rezidenciától néhány percnyi sétára áll. A nyolcvanas évek vége óta lakatlan, ennek megfelelően kissé romos, a kertje pedig elvadult, egy januári árverésen mégis 35 millió eurót (valamivel több, mint 12 milliárd forintot) fizetett érte Jean-Bernard Lafonta, francia üzletember – írja a Guardian című brit lap.

Lafonta, a Wendel befektetési vállalat korábbi igazgatója, jelenleg saját ipari holdingjának vezetője a vásárlás után azonnal belevágott a szigorú műemlékvédelmi szabályokhoz kötött felújításba. A munkát azonban szinte azonnal le is állították, mert néhány munkás egy holttestet talált az egyik pincében, miután elmozdítottak néhány deszkát és egy kupac törmeléket. Mivel a test néhány csontja eltört, és néhány késvágást is találtak rajta, a rendőrség egy lehetséges gyilkosság miatt nyomozást indított.

Az ügy, mely csak most került nyilvánosságra, felborzolta a környéken élők kedélyeit. Hátborzongatónak tartják, hogy évtizedekig éltek egy elrejtett holttest közelében, anélkül, hogy bárkinek is sejtelme lett volna róla.

Az áldozatot a megtalálása óta sikerült azonosítani: egy Jean-Pierre Renaud nevű férfiról van szó, aki harminc éve halt meg, nem volt állandó lakcíme és alkoholproblémákkal küzdött. Úgy tűnik, az áldozat dulakodhatott valakivel a halála előtt, de a nyomozók azt egyelőre nem tudják, hogy a villában halt-e meg, vagy csak utólag vitte valaki oda a holttestet.

A rendőrség értesítette Renaud gyermekeit az apjuk holttestének előkerüléséről, és közölte velük, sajnos, ennyi idő után nem valószínű, hogy a tettes kézre kerül, jó eséllyel a gyilkos már maga is meghalt.

Lafonta nem akart nyilatkozni az ügyben. A villa felújítási munkálatai valószínűleg ősszel folytatódhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik