Élet-Stílus

Három hete minden nap kap egy gumikacsát, az Amazon nem hajlandó elmondani neki, ki kergeti őrületbe

Eleinte vicces volt, de ma már inkább frusztráló.

A 84 éves brit férfi, Peter Jackson már három hete minden áldott nap érdekes küldeményt kap. Többnyire egy gumikacsát, de volt már rá példa, hogy kutyáknak való rágcsálnivalót, sőt emberi fogyasztásra alkalmas kekszet, nassolni valót küldtek neki. A férfi eleinte nem értette az egészet, most már a harmadik hét után inkább zavarja a dolog. Jackson beszámolója szerint a gumikacsa állandó, a küldeményekért nem kell fizetnie, azokat előre kifizeti a rejtélyes feladó.

A csomagok névtelenek, de volt már, hogy érkezett velük üzenet is.

Az egyikre például az volt írva, hogy Ellie Harristől. A másikra pedig az, hogy

kacsa, kacsa, hápogás… egy lúdtól.

Az inkább ijesztő, mint vicces akcióról értesült az Amazon is. A cég szóvivője elmondta, hogy sajnos nem adhatják ki a küldő adatait, de biztosították a férfit arról, hogy a feladó valós személy. Ez egyébként azért merült fel, mert sokak szerint Jackson csalás áldozatává vált, aminek a végén neki kell majd kifizetnie a megrendelt termékeket. Az Amazon szerint nem erről van szó, mivel a küldeményeket a titokzatos zaklató mindig előre kifizeti.

A Northern Echo nevű helyi lap azt írja, hogy rajta tartják a szemüket a sztorin, így ha valami történik, akkor mi is egészen biztosan megírjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik