Élet-Stílus

Mintegy 400 tizenéves randalírozott egy amerikai élményparkban

Elég dühösek lettek, mikor be akarták zárni a parkot.

A memphisi Putt Putt Fun Center élménypark szombaton nem az élményről meg a vidámságról szólt, hanem sokkal inkább a káoszról. A rendőrségi közlemény szerint a szülők csak kirakták a parknál a gyerekeiket, akikből hamarosan 300-400 verődött össze. A koronavírus- járvány miatt viszont a helyen nem lehet ennyi ember, ezért úgy döntöttek, bezárnak – számolt be róla a WREG.

Már ez sem tetszett a fiataloknak, de aztán még inkább az, amikor a vállalat dolgozói elmondták nekik, hogy a belépőjegy visszatérítésére nincs lehetőségük. Pár videó is felkerült a netre, ezek közül egy gyorsétteremben egy lány egy plexiüveget vág az alkalmazottak felé, később egy korlátoszlopot is. Talán ugyanő látható azon a videón is, ahol gy férfit leköp.

Később a vállalat is kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, 57 éves történetükben, még nem fordult elő ilyen, szerencsére senki sem sérült meg, de a jövőben a kiskorúakat csak felnőtt kísérettel engedik be.

A rendbontók felkutatása elkezdődött, egyelőre egy 13 éves fiút idéztek be csak. Ő lehet az, akiről a Fox13 azt írta, hogy tűzijátékot dobott a tömegbe, ami pánikot okozott. A pánik alatt pedig cserepekből növényeket húzott ki, majd egy parkoló kocsira dobta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik