Élet-Stílus koronavírus

Több mint 60 éve házasok, most egyszerre hagyhatták el a kórházat a koronavírus legyőzése után

Három hetet töltöttek kórházban.

A 88 éves Gillian England és férje, a 91 éves Michael végre elhagyhatta a kórházat, miután legyőzték a koronavírust. A felépülést most már otthonról folytathatják – írta a LadBible.

A kórház egyik nővére elárulta, hogy a férj minden nap korán felkelt, még mielőtt a gyógytornászok megérkeztek volna, hogy megkérhesse őket, legyen az a feladat, hogy elsétálnak a feleségéhez. Közben a feleség pedig a saját szobájában a férje felől érdeklődött reggelenként, majd, mikor megérkezett egymás kezét fogva fogyasztották el a teájukat. Enni is együtt ettek.

A kezelésért, és a kedvességért pedig nagyon hálás a pár, miután pénteken kiengedték őket, pont ugyanazon a napon, nem győztek eléggé hálálkodni.

Jobban akarok lenni, hogy vigyázhassak a feleségemre, elsősorban azt akarom, hogy ott lehessek Gillian mellett

– mondta pénteken a férj, majd hozzátette:

Amíg a kórházban voltam, nem igazán hiányoltam semmit, mert Gillian itt volt, és minden nap láthattam.

Azért azt még elmondta a leichesteri pár, a három fiúkkal már nagyon várják a találkozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik