Élet-Stílus koronavírus

Végre vége a karanténnak, folytathatja világkörüli útját a skót család

Korábban Magyarországot is útba ejtették, aztán három hónapig vesztegeltek egy nepáli hotelben.

Szinte már nem is emlékszünk rá, olyan „régen” volt, de valamilyen szinten mindannyiunk életének keresztbe tett a koronavírus-járvány miatt bevezetett, kinek rövidebb, kinek hosszabb karanténidőszak.

Még azoknak is nehéz volt, akik a saját lakásukban vészelték át, de mit mondjanak azok, akik mondjuk az otthonuktól több ezer kilométerre rekedtek valahol egy földkörüli utazás kellős közepén?

Erről tudna mesélni az aberdeeni Smith család, akik az utóbbi három hónapot egy nepáli hotelben töltötték, számolt be róla a BBC.

Kris és Julie Smith két gyerekükkel, a kilencéves Ehrinnel és a négyéves Jacobbal egy éve hagyták el a skóciai Aberdeent, hogy egy hatalmas kaland keretében keresztül-kasul beutazzák a világot. A járvány azonban közbe szólt. Épp Nepálban voltak, mikor márciusban az egész világon elkezdték érvénybe léptetni a szigorító intézkedéseket, így kénytelenek voltak félbeszakítani útjukat. Közel a reptérhez egy kisváros hotelében húzták meg magukat, ami aztán negyedéven keresztül az otthonuk volt.

A BBC azt írja, a család újdonsült barátjuk, Kevin sherpa segítségének hála – aki segített nekik beszerezni a tengernyi engedélyt – végre zöld utat kapott és folytathatják útjukat. A család következő célpontja a Mount Everest lesz.

Nem tudom elmondani, milyen izgatottak és hálásak vagyunk, hogy végre folytathatjuk az utunkat. Végre elmehetünk a Szágarmantha Nemzeti Parkba és a saját szemünkkel láthatjuk a világ legmagasabb hegycsúcsát

– írta egy Facebook-bejegyzésben Kris, az édesapa.

A nepáli kényszerszünetet megelőzően a család már 18 országot járt meg, köztük Indiát, Jordániát, Albániát, Szerbiát és Magyarországot is.

 

Kiemelt kép: BBC Scotland News (Facebook)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik