Élet-Stílus

Az első csókjuk miatt követel kártérítést egy nőtől egy brit férfi

Több mint ötvenmillió forintos kártérítést követel egy brit férfi egy nőtől, akivel együtt randizott. A férfi úgy gondolja, a nő gondatlanságból kárt okozott neki, amikor megcsókolta, holott tudta, hogy egy aktív herpesz van az ajkán.

Pontosan 136 ezer 328 fontot (vagyis 52 millió 401 ezer 756 forintot) követel a 45 éves Martin Ashley Conway egy nőtől, akivel tavaly randizott Londonban – írja a Daily Star című brit bulvárlap.

A fitneszedző Conway egy online társkeresőn keresztül ismerkedett meg a harmincas éveiben járó Jovanna Lovelace-el, majd a pár tavaly júliusban elment egy randevúra. Egy ideig úgy tűnt, minden a legjobban alakul, az első randin rögtön elcsattant az első csók is, majd aztán még több. A férfi azt mondja, egy idő után, amikor Lovelace sminkje kopni kezdett, a nő elmondta, hogy a festékkel eltakart egy herpeszt.

Mivel neki soha sem volt herpesze, nem is tudta, hogy ez mit is jelent valójában. Másnap azonban köhögni kezdett, egy hétig influenzaszerű tünetektől szenvedett, a szájában pedig fekélyek jelentek meg. A férfi kórházba ment, ahol herpesz szimplex fertőzéssel diagnosztizálták, és gyógyszert adtak neki. Néhány nappal később, amikor újabb fekélyek jelentek meg a szájában, Conway pánikrohamot kapott és kórházba került. A férfi azt mondja, az állapota hetekig nem javult és ezalatt ő nem tudott rendesen enni, a lakását pedig csak akkor hagyta el, amikor orvoshoz ment.

A férfi azt állítja, a gyógyíthatatlan fertőzés nem csak testileg, de pszichésen is megviselte, és a szakmai karrierjére legalább olyan negatív hatással volt, mint a magánéletére. Conway szerint mindezért Lovelace felelős, mert csak akkor szólt neki a herpeszéről, amikor már késő volt. A nő ügyvédei szerint Conway könnyelmű, és bosszantó keresete kudarcra van ítélve.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Yuki Cheung / EyeEm / Getty)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik