Élet-Stílus

Mérges pókkal maratta meg magát három kisfiú, hogy Pókemberré változzanak

Egy Fekete özveggyel maratta meg magát három kisfiú Bolíviában. A nyolc, tíz és tizenkét éves testvérek azt remélték, hogy a pókcsípéstől szuperképességik lesznek, mint a Marvel képregényhősének, Pókembernek.

A három kisfiú és az anyjuk a család birkáira vigyáztak a bolíviai Chayantában, amikor a gyerekek meglátták a fekete özvegy pókot. Az anya tűzifát gyűjtött ezért rövid időre távolabb került a gyerekektől. A fiúknak ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy megmarassák magukat a pókkal – írja a LadBible című brit bulvárlap.

A gyerekek úgy gondolták, hogy ha pók megcsípné őket, szuperképességeket kapnának, ahogyan az a képregényhős Peter Parkerrel, vagyis pókemberrel is történt. A fekete özvegy nagyon ritkán, és csak okkal támad emberre, a fiúk ezért egy gallyal piszkálták a pókot, amíg meg nem marta mindhármukat. Mire az anyuk észrevette, hogy mi történt, már mindhárman a földön fetrengtek.

A kisfiúkat szerencsére sikerült időben kórházba szállítani, ahol pókméreg elleni szérumot kaptak, és hamarosan jobban lettek. Az esetről Virgilio Pietro, a bolíviai Egészségügyi Minisztérium Járványügyi osztályának vezetője számolt be egy sajtótájékoztatón, melyen emlékeztette a szülőket, mennyire oda kell figyelni a kisgyerekekre, akiknek a fejében még összemosódik a fantázia és a valóság.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Mark Kostich / Getty)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik