Élet-Stílus koronavírus

Nyár végén, ősszel terveznek utazni a magyarok

Az idén nyáron inkább vidékre, mint a tengerhez utaznának a magyarok: a veszélyhelyzet elmúltát követő három hónapon belül a megkérdezettek 36 százaléka tervez belföldre utazni, 15 százalék látogatna külföldre

A koronavírus járvány miatt a lakosság 43 százalékának hiúsult meg az idei évre tervezett belföldi vagy külföldi utazása. Azok közül, akik lemondták a korábban tervezett útjukat, egyharmadnyian a járvánnyal kapcsolatos félelmeik miatt dobták sutba a terveiket, újabb harmaduk pedig az úti cél megközelíthetetlensége miatt – idézi az MTI a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából készített elemzést.

A kimaradt utakat részben pótolni fogják az emberek, aminek a belföldi turizmus lehet a nyertese, a megkérdezettek nagy többsége ugyanis a hazai utakat részesíti majd előnyben a járvány után.

Nyár végén, ősszel

Aki útra kel, a korábbiakhoz hasonló módon aktív szabadidős tevékenységet tervez, illetve gyógyfürdő- és wellness-szolgálgatásokra vágyik. Az utazást tervezők harmada a szállodákat, ötöde az apartmanokat, további hatoda a magánszállásokat részesíti előnyben.

A válaszadók a nyár végére, ősz elejére teszik a járvány lecsengését, így az utazásokat az ezt követő időszakra tervezik.

A felmérésből az is kiderült, hogy a vírus okozta bizonytalanság félelmet szül az utazókban, a lakosság fele aggodalommal gondol a járvány utáni utazásokra. A megkérdezettek 40 százaléka attól is tart, hogy a közelgő utazásukat is le kell majd mondaniuk.

Kevesebb Balaton

A járvány okozta rendkívüli helyzetben népszerűbbé váltak olyan belföldi desztinációk, mint a Dunakanyar, Tokaj és Sárospatak. A Balaton első helye kikezdhetetlen ebben az összehasonlításban, noha a nevére április hónapban 20 százalékkal kevesebben kerestek rá, mint márciusban, vagy éppen 2019 hasonló időszakában.

A korlátozások lassú enyhülésével, a pünkösdi hétvége közeledtével a Balatonparti helyek és a szállásfoglalás témája is egyre jobban foglalkoztatja a netezőket. Az étterem téma rögtön első helyre került a sorban, a hirdetések is gyakran együtt említik a hotelek és éttermek újra nyitását, a lazító intézkedések bevezetését.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik