Élet-Stílus

Minden nap együtt zuhanyzik 19 éves lányával az 55 éves anya

Nincs jobb, mint egy kellemes zuhanyozással indítani a napot – mondja Mary. Az 55 éves nő aztán hozzáteszi, hogy ő ezt az élményt minden nap a 19 éves lányával, Brittanivel osztja meg. A TLC realitycsatorana új sorozata olyan szülő-gyermek párosokat mutat be, akiket extrémen szoros kapcsolat fűz össze.

A floridai Jensen Beachen élő Mary és Brittani a lány ötéves kora óta minden reggel együtt zuhanyozik. Bár a lány már lassan húszéves, a rituálé még ma is úgy zajlik, mint az elején – írja a LadBible című brit bulvárlap a TLC új, sMothered című sorozatának egyik szereplőpárosáról.

Bár Mary tudja, hogy sokan bizarrnak tartják a közös zuhanyzást, szerinte semmi furcsa sincs abban, ha egy anyát és a lányát szoros kötelék fűz össze. Brittani hasonlóan gondolja, azt mondja, nagyon jól esik neki, ha az anyja segít neki megmosni a haját, vagy a testét.

Mary a New York Timesnak azt mondta, azért kezdett el együtt fürödni a lányával, mert Brittani gyerekkorában pánikrohamot kapott, valahányszor zuhanyoznia kellett. A kislány csak akkor nyugodott meg, ha az anyja is beállt vele a víz alá. Később pedig egyiküknek sem jutott eszébe felhagyni ezzel szokással.

Frank, Mary férje szeretné, ha az anya és a lánya lassan leszoknának a közös zuhanyzásról. Már csak azért is, mert szerinte Brittani lassan felnőtté válik, így ideje, hogy elköltözzön, és önálló életet kezdjen. Mary azonban mindig lehűti a férfit, mert úgy gondolja, ez nem mostanában fog bekövetkezni. Brittani is egyetért vele. A lány úgy gondolja, az anyja belehalna a szomorúságba, ha ő egyszer elhagyná. Azt mondja, ha Franknek nem tetszik az anyjához fűződő viszonya, akkor a férfinek kellene elköltöznie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik