Élet-Stílus

A síneken szexelő pár miatt késtek az angol vonatok

Azért közlekedtek késésekkel május 13-án szerdán a vonatok Angliában, mert egy fiatal pár a síneken szexelt. Óriási szerencse, hogy nem történt tragédia.

Alig hitt a szemének az angol mozdonyvezető, aki először pillantotta meg azt a párt, akik a síneken estek egymásnak május 13-án, délután a staffordshirei Branston közelében. A mozdonyvezető azonnal értesítette a központot, ahonnan az összes, a környéken járó szerelvény vezetőjét arra utasították, hogy lassítsanak – írja a Sun című brit bulvárlap skót kiadása.

Egy a neve elhallgatását kérő forrás a Sunnak azt mondta, negyven éve dolgozik a vasútnál, de soha nem hallott még hasonlóról. Hozzátette, a párnak hatalmas szerencséje volt, hogy nem azon a sínen feküdtek, amelyiken a vonat érkezett, mert akkor mindketten halottak lennének.

Az incidens után fél órával a párt látták, amint egy közeli híd mellett a falu felé futnak. A rendőrség közölte, hogy az ügyben nyomozás indult, de egyelőre nem történt letartóztatás.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Chris Jongkind / Getty)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.