Élet-Stílus

Megvan, hogy kéne kiejteni Elon Musk gyerekének azonosítószerű nevét, de még így sincs több értelme

Csak betűkből és számokból áll az újszülött neve.

Azt már megírtuk, hogy Elon Musk és Grimes első gyereke megszületett, és arról is beszámoltunk, hogy a neve, vagyis az X Æ A-12 sokkal inkább hasonlít bármire a világon, mint egy keresztnévre. A napokban kiderült, hogy mégsem adhatják ezt a nevet a babának, mivel a kaliforniai állam ezt nem engedélyezi. Ennek ellenére Elon Musk egy interjúban elmagyarázta, hogyan kell kiejteni rendesen a gyerek nevét, amit rajtuk kívül valószínüleg senki sem ért. A gyerekük pedig egész életében magyarázhatja majd mindenkinek, hogy mi is a neve.

Musk szerint így ejtik a nevet: az „X” egy sima betű, az „Æ” kiejtve ash (a tünde rövidítése a mesterséges intelligenciának). Az A-12 pedig eredetileg egy repülőgép, ami szerinte a világon a valah létezett legmenőbb repülő, mert annak ellenére, hogy elképesztően gyors, nincs benne lőfegyver, így nem ártalmas senki számára. Musk szerint a nevet szinte teljes egészében Grimes találta ki, az A-12-t viszont a sok betű után már ő javasolta.

Kiemelt kép: Twitter/@elonmusk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik