Egészen bizarr jelenetet rögzítettek Indonéziában. A Twitterre felkerült videóban egy majom hajt nagy sebességgel egy miniatűr biciklit, egészen, míg egy padhoz nem ér, ahol több másik ember mellett egy, még pelenkás gyerek is tartózkodik.
A majom elhagyja a bicajt, és a gyereket a ruhájánál fogva elkezdi maga után húzni több méteren keresztül. Az állat végül elengedi a gyereket, ahogy a szemtanúk ráijesztenek, rákiáltanak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A videót rögzítő Jaja Supanji a Storify-nak azt nyilatkozta, hogy a gyereknek nem esett komolyabb bántódása. A helyi sajtó szerint a majom valamilyen utcai szórakoztatás részeként tehette ezt.
Ugyanakkor szemfüles nézők észrevették, hogy nem biztos, a majom volt a hibás. Az állat egy kötélre volt kötve, és csak próbált megkapaszkodni, mikor visszafelé húzták, ezért kapaszkodott a gyerekbe – írta a Sun.
A Perth Now pedig arról ír, hogy ez nagyon hasonlít a kelet-jávai hagyományos utcai műsorokra, ahol majmokat embereknek öltöztetnek, és különböző mutatványokat játszatnak el velük. Az ország többi részén, így a főváros Jakartában 2013 óta be vannak tiltva a hasonló show-k állatvédő szervezetek kampányának eredményeképp.