Élet-Stílus

A legszörnyűbb módon tudta meg az anya, hogy 27 éve elcserélték a kórházban az újszülöttjét

Amikor a rákkal diagnosztizálták a 27 éves fiát, a helyi sajtóban csak Szu néven említett kínai nő azt hitte, rosszabb már nem történhet. Aztán kiderült, hogy nem mentheti meg a fia életét, mert valójában nem is ő az igazi anyja.

Szu és a férje Jao fiát a 27 éves Abint a múlt hónapban utolsó stádiumú májrákkal diagnosztizálták. Az orvosok azt mondták, a fiú egyetlen esélye a túlélésre a szervtranszplantáció. Szu gondolkodás nélkül jelentkezett donornak, a vizsgálatok során azonban kiderült, hogy alkalmatlan a szervadományozásra, ugyanis nem ő Abin biológiai anyja – írja a helyi sajtóra hivatkozva a LadBible című brit lap.

Szu 1992. június 15-én szült fiúgyermeket a kínai Henan tartomány egyetemi kórházában. Kiderült, hogy aznap három fiú született a kórházban, a személyzet pedig valahogy összekevert két babát, így a gyerekek nem a biológiai szüleikhez kerültek.

A rossz hírek azonban itt még nem értek véget. Szu és Jao megkeresték Albin biológiai szüleit, vagyis azt a házaspárt, akik a biológiai fiukat felnevelték. Albin valódi anyja, Gou elmondta, hogy ő Hepatitisz B-vírushordozó ezért a fiának védőoltást kellett volna kapnia a születése után. A csere miatt azonban nem a veszélyeztetett Albin, hanem az egészséges baba kapta meg a vakcinát. Ezért lett Abin 27 évesen rákos.

Amikor Szu elkezdte keresni a biológiai fiát annyit tudott, hogy a fiú Henan városban él a családjával. A helyi rendőrséget kereste meg segítségért. Kiderült, hogy a valódi fia épp azon a kapitányságon dolgozik, melynek a számát tárcsázta.

A rendőrként dolgozó fiú azt mondja, hihetetlen érzelmi hullámvasútra került, amikor megtudta az igazságot. Szereti és tiszteli a nevelőszüleit, akik szeretetben, tisztességesen nevelték fel és gondoskodtak a megfelelő oktatásáról. Ugyanakkor nem szeretné elveszíteni a biológiai szüleit sem, ezért megkérte Szut és Jaot, hogy költözzenek Henanba, ha nyugdíjba mentek.

Mindeközben a beteg Abinnak semmit sem mondtak el az egész történetből. Szu azt gondolja, súlyosbítaná a fiú állapotát, ha a valóság hirtelen a nyakába szakadna. Mivel Abin biológiai anyja sem alkalmas donornak a hepatitisze miatt, a fiú várja, hogy megfelelő májat találjanak számára.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Blaine Harrington III / Getty)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik