Élet-Stílus

A vaginájával és melleivel fest a sztriptíztáncosnőből lett művész

Nemcsak a képet küldi át a megrendelőknek.

Chelsea Chavis főfoglalkozása sztriptíztáncos, esténként erotikus rúdtánccal szórakoztatja a vendégeket, most azonban inkább eddigi hobbija került előtérbe: a festés.

A New Orleansban élő 29 éves nő nem hagyományos módon fest, legalábbis nem ecsettel viszi fel a festéket a vászonra; a képeket általában melleivel vagy a nemi szervével alkotja meg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Chelsea Chavis (@heauxpaintings) által megosztott bejegyzés, Júl 3., 2019, időpont: 9:55 (PDT időzóna szerint)

A sajátosan készülő műveket az interneten árulja, azt mondja, nemcsak New Orleansból, de az Egyesült Államok más tájairól sőt még Kanadából is érkeztek megrendelések. Chavis a Sun brit bulvárlapnak elmondta:

bízom benne, hogy a melleim a világ minden tájára eljutnak

A képeket 40 és 400 dollár (13 ezer – 130 ezer forint) közötti áron értékesíti, és a megrendelők nemcsak a vásznat kapják meg a pénzükért, hanem a készítési folyamatot bemutató videót és egy polaroid fotót is.

Vevői közt nemcsak férfiak vannak, sőt amikor feltette a képeit az Instagramra, az első hat megrendelés nőktől érkezett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Chelsea Chavis (@heauxpaintings) által megosztott bejegyzés, Dec 26., 2019, időpont: 3:50 (PST időzóna szerint)

2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik