Élet-Stílus

Halottnak tettetik magukat a nőstény szitakötők, hogy lerázzák a hímeket

Elég drasztikus megoldás.

Ha az ember legközelebb a saját szerelmi életének sikertelensége miatt kesereg, érdemes lesz belegondolnia abba, milyen messzire képes elmenni egy-egy nőstény szitakötő. Mert mikor te épp valami béna kifogáson gondolkozol annak érdekében, hogy lekoptasd a rád hajtó férfit, a nőstény szitakötők egész egyszerűen halottnak tettetik magukat.

Erre Rassim Khelifa, a Zürichi Egyetem kutatója mutatott rá, amiről pedig a Vt számolt be. A kutató az Alpokban tanulmányozta a mocsári szitakötőket, és rövidesen arra lett figyelmes, hogy az épp repkedő nőstények a hímek közeledtére zuhanórepülésbe kezdtek, majd a becsapódást követően egészen addig mozdulatlanok maradtak, míg a hímek el nem mentek. Khelifa azt mondta, bár 10 éve tanulmányozza már a rovarokat, korábban sosem tapasztalt még ilyet.

A különös viselkedés mögött egészen biztos, hogy túlélési ösztönöket lehet felfedezni, ugyanis a mocsári szitakötők sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a többi fajtársuk, mellettük ugyanis nincsenek ott a hímek, amikor a petéiket őrzik. Így a már megtermékenyített petékre rámozdulhat a többi hím is, ami viszont könnyen károsíthatja azokat, ezzel a fajfenntartást is hátráltatva.

Khelifa összesen 31 nőstény szitakötőt figyelt meg, melyek közül 27 halottnak tettette magát a hímek közeledésére. 21 példánynak sikerült is átvernie őket.  Ugyanakkor a halottnak tettetés közel sem veszélytelen, mivel a rovarok igen nagy sebességgel képesek a földbe csapódni.

A megfigyelés során azt is megállapították, hogy a viselkedés csak a szitakötők által sűrűn lakott területeken fordul elő, így arra a következtetésre jutottak, hogy a nőstények csak akkor tettetik magukat halottnak, mikor már túl intenzív a hímek zaklatása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik